Minden negyedik építőipari szereplőnél talált jogsértést az adóhivatal

Az idén eddig a több mint kétezer építőipari ellenőrzésből 550 esetben talált jogsértést az adóhivatal. A februárban felállított gazdaságfehérítő bizottság, amelynek feladata, hogy tisztítsa a gazdaságot, ezzel pedig újabb adócsökkentésekhez teremtsen fedezetet, képes lehet az ágazatban dolgozó munkavállalók megvédésére is - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.

A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára hangsúlyozta: a szabályos foglalkoztatás az államkassza mellett elsősorban a munkavállaló érdeke, ezért is ellenőrzi ezt kiemelten az adóhivatal.

Elmondta: az építkezéseken más ágazatokkal összehasonlítva a feketén foglalkoztatottak aránya igen magas, ezt igazolja az építőipari ellenőrzések idei mérlege is, amely szerint csaknem 160 munkavállalót jelentettek be késedelmesen, 850 alkalmazottat pedig illegálisan, bejelentés és így mindenféle biztosítás nélkül dolgoztattak.

A munkavállalók részéről is egyre erősebb az igény a szabályos foglalkoztatásra - nyomatékosította az államtitkár. Hozzátette, hogy az adóhivatali tapasztalatok szerint több munkavállaló csak az ellenőrzés során szembesült azzal, hogy a cég nem szabályszerűen alkalmazza, ugyanis "elfelejtette" bejelenteni.

 

A Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság lehet az a grémium, amely a feketefoglalkoztatással szembeni szigorú fellépéssel képes a munkavállalók védelmére - húzta alá Izer Norbert. A járvány miatt most különösen fontos az adóelkerülés visszaszorítása, hiszen az adócsökkentések fedezetét ezek a pluszbevételek biztosíthatják - jelezte.

Izer Norbert szerint a gazdaságfehérítő bizottságban végzett munka most is kifizetődő lehet, 2013 és 2019 között ugyanis kétezer milliárd forintot már beszedett az állam a korábban a feketegazdaságban tevékenykedő szereplőktől.

A Fenntartható Gazdaságfehéredésért Felelős Bizottság 2021 februárjában alakult, munkájában főként a Pénzügyminisztérium és az adóhivatal szakemberei vesznek részt. Feladatuk olyan javaslatok kidolgozása, amelyekkel csökkenthető az adóelkerülés, így a testület célja többek között a feketefoglalkoztatás visszaszorítása, a cégtemetők felszámolása, a modern, elektronikus fizetési módszerek elterjesztése és az, hogy megálljt parancsoljanak a számla nélküli munkavégzésnek az építőiparban és a gépjármű-javításnál - emlékeztetett Izer Norbert.

MTI/A fotó illusztráció

2021. augusztus 18. 06:08
Újabb részletek derültek ki a tisztázatlan körülmények között meghalt kárpátaljai magyar férfi, Sebestyén József hal...
Egyre több sokkoló videó és szemtanúi beszámoló kerül nyilvánosságra az ukrajnai kényszersorozások kapcsán. A felvét...
Magyarországon járt az Egyesült Arab Emírségek elnöke. A közel-keleti ország vezetője 14 gazdasági megállapodást köt...
Meghalt Felix Baumgartner 56 éves osztrák extrém sportoló, miután lezuhant siklóernyőjével egy szálloda területére. ...
Zivatar és jégeső csapott le csütörtökön az ország több pontján. Az északi országrészben Encsen, Emődön és Boldván h...
Két fiatal az ablakban ülve, félig a kocsiból kilógva utazott, miközben harmadik társuk vezette az autót. A megdöbbe...