Minden eddiginél nagyobbra növekedett az ózonlyuk

Minden eddiginél nagyobbra, 18 millió négyzetkilométerre növekedett az ózonlyuk a Dél-sark felett decemberben.

Így nagyobb, mint maga az Antarktisz, amely 14 millió négyzetkilométeres - közölte csütörtökön a Német Űrkutató Központ (DLR). Ez az ebben az évszakban mért legnagyobb kiterjedés az adatgyűjtés 41 évvel ezelőtti kezdete óta.

"Az ózonlyuknak a déli félteke felett decemberben szinte teljesen el kellene tűnnie" - olvasható a központ jelentésében. Az Antarktiszon ugyanis most kezdődik a nyár.

A sarkvidéken a napfény hatására normális esetben megváltoznak a nyomás- és szélviszonyok, emiatt legkésőbb november elejére az ózonlyuk összeomlik. Ez azonban idén nem történt meg - állapították meg a DLR-hez tartozó távérzékelési adatközpont (DFD) tudósai.

A légkörkutatók szerint a jelenség oka az lehet, hogy idén a déli féltekén szokatlanul stabil sarki örvény alakult ki, amely 50 kilométer magasságot is elérhet. Ennek hátterében a sarkvidéki területek és a közepes szélességi körök közötti túl gyenge légtömeghullámok állhatnak, amelyeket a Csendes-óceán különösen hideg felszíne okozhatott.

"Ez előnyös az ózonlyuk kialakulása szempontjából" - mondta Lisa Küchelbacher, a DFD munkatársa.

A léghullámok aktivitása december 5-től kezdődően megnövekedett. Ez most megváltoztathatja a déli-sarkvidéki nyári viszonyokat.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2020. december 18. 08:30
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Lovaskocsival mehetnek városnézésre, fürdőzhetnek és még freestyle-bemutatót is láthattak a résztvevők az idei Lengy...
Megvesztegethető embernek nevezte Ruszin-Szendi Romuluszt a volt barátja és helyettese - erről a Ripost számolt be. ...
Gúnyt űzött Charlie Kirk meggyilkolásából Márki-Zay Péter. Egy videóban viccelődött a jobboldali, amerikai influensz...
Csendes, sokat videojátékozik és feltehetőleg szélsőbaloldali nézeteket vall - ez derült ki eddig Charlie Kirk jobbo...