Milliárdokat csalt el, elképesztő luxusban élt, kommandósok ütöttek rajta

Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a 2,5 milliárd forintot meghaladó áfacsalási ügyben nyolc gyanúsítottat hallgattak ki, a bűnszervezet vezetőjének letartóztatását elrendelte a bíróság - közölte a NAV Nyugat-dunántúli bűnügyi igazgatóságának sajtóreferense hétfőn az MTI-vel.

Ihász Tamás pénzügyőr hadnagy tájékoztatása szerint a pénzügyi nyomozók a MERKUR bevetési egység kommandósaival és az igazgatóság járőreivel közös akcióban, egyszerre 24 helyszínen hajtottak végre akciót.

A közlemény szerint felszámoltak egy olyan számlázási láncolatra épülő illegális hálózatot, amely az EU belső piacáról beszerzett mobiltelefonok értékesítése után fizetendő általános forgalmi adó megkerülésével károsította meg az államot.

Hozzáfűzték: a céghálózat fiktív számlákkal, úgynevezett missing trader vállalkozások bevonásával csökkentette adófizetési kötelezettségét, az elkövetők között volt, aki stróman ügyvezetőként vitt egy-egy céget és a banki műveleteket intézte, mások a fiktív számlák kiállítását, vagy egyéb adminisztrációs tevékenységet hajtottak végre.


A közleményben szerint "a kommandósoknak sikerült elfogniuk egy férfit, aki feltevésük szerint pazar budai villájából irányította a bűnszervezetet". A villában tartott házkutatás eredményként lefoglaltak diplomata útlevélhez hasonló — a Seborga Hercegség és a Bissau-Guineai Köztársaság jelzéseit viselő — iratokat, CD-matricát és egy különleges rendszámú Mercedest is - tették hozzá.

Az eljárás során három - összesen 460 millióra becsült - ingatlant vettek zár alá, 125 millió forint értékben foglaltak le járműveket, köztük luxusautókat, lakóautót és egy jet skit is - áll a közleményben.

MTI

2025. július 14. 17:34
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Gondolták volna, hogy milyen őrületes verseny megy azért Magyarországon, hogy kié a valaha volt legjobb harcsapaprik...
family
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family