Messi tanácsadója cáfol

Lionel Messi egyik tanácsadója cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint az argentin válogatottal a katari labdarúgó-világbajnokságon szereplő világsztár az észak-amerikai profi labdarúgóligában (MLS) érdekelt Inter Miamihoz igazolna.


"Ez nem igaz - jelentette ki Marcelo Mendez az amerikai CNN televíziónak. - Nem zajlanak ez ügyben tárgyalások."

A Times című brit lap vasárnap írt arról - forrás említése nélkül -, hogy a többek között David Beckham tulajdonában lévő tengerentúli klub vezetői bíznak abban, hogy a 35 éves, hétszeres aranylabdás támadó a katari vb után aláír hozzájuk.

Messi szerződése az idény végéig szól a Paris Saint-Germainnél, s korábban már beszélt arról, hogy egyszer szívesen igazolna az Egyesült Államokba. A tudósítás szerint az Inter Miaminál Cesc Fabregasszal és jó barátjával, az uruguayi Luis Suarezzel játszhatna együtt, akiket szintén csábítanak. A három futballista korábban az FC Barcelonában szerepelt, bár Fabregas és Suarez éppen váltották egymást 2014 nyarán.

Messi Katarban az ötödik, egyben utolsó vb-jén játszik.

MTI/A fotó illusztráció (Messi Hivatalos Instagram oldala)

2022. november 28. 09:47
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...