Merkel: be kell ismerni és ki kell javítani a védekezésben elkövetett hibákat

Be kell ismerni és ki kell javítani az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) járványa elleni védekezésben elkövetett hibákat - mondta Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben, bejelentve, hogy mégsem rendelnek el teljes zárlatot a húsvéti ünnepek napjaira.

A kancellár kiemelte, hogy egyedül őt terheli a felelősség a húsvéti járványügyi zárlat ügyében, és vállalja is ezt a felelősséget a sok tisztázatlan jogi és szervezési kérdés miatt hibás döntésért.

"Ez a hiba kizárólag és egyedül az én hibám" - mondta Angela Merkel a hivatalában tett rendkívüli sajtónyilatkozatában.

Kifejtette, hogy mindenképpen fel kell tartóztatni a koronavírus-járvány harmadik hullámát, de húsvétig nem lehet kellőképpen elrendezni például a zárlat napjaira járó fizetés kérdését.

A döntés visszavonása tovább növeli a bizonytalanságot, amiért "bocsánatot kérek a polgároktól" - mondta Angela Merkel.

Hangsúlyozta, hogy az ötnapos országos járványügyi zárlat nélkül is van elég eszköz a védekezéshez, legfőképpen az úgynevezett vészfékrendszer, amelyet kiegészítettek új elemekkel, köztük a kijárási tilalom bevezetésének és a maszkviselési kötelezettség kiterjesztésének lehetőségével.


A szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetői kedd hajnalban állapodtak meg arról, hogy az április 1-jétől 5-ig tartó időszakra országos zárlatot rendelnek el a SARS-CoV-2 brit mutációjának feltartóztatására.

A húsvéti zárlat gondolatát ellenzéki pártoktól gazdasági érdekképviseletekig széles körben bírálták.

Kedd óta tovább erősödött a járvány harmadik hulláma. A Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint 24 óra alatt 15 813 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez csaknem húszszázalékos növekedés az egy héttel korábbi 13 435-höz képest. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 690 523 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t.


A vírus által okozott betegséggel (Covid-19) összefüggésben egy nap alatt 248 halálesetet jegyeztek fel, így 75 212-re emelkedett a járvány németországi áldozatainak száma.

A vészféknek nevezett rendszer lényege, hogy vissza kell állítani a második hullám enyhülése révén március elején felfüggesztett korlátozásokat azokban a tartományokban, járásokban vagy városokban, amelyekben tartósan - egymás után három nap - száz fölött van az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, vagyis a megelőző hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma.

Az RKI adatai szerint a hétnapi fertőzésgyakoriság országos szinten már vasárnap átlépte a 100-as határértéket, és szerda reggel 108,14-en állt.

MTI

2021. március 24. 12:50
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Kellemes, kora őszi idő volt aznap kedden, New York-i idő szerint háromnegyed kilenc. Még egy perc volt az első becs...
family
BRUTÁLIS MERÉNYLET! - Megrázó felvételeken a tragédia, nyakon lőtték Donald Trump bizalmasát egy rendezvényen, a keg...
family
DRÁMA - Meg akarta ölni az anyját és saját magát is egy szigetszentmiklósi férfi. A lelkisegély-szolgálatnak mondta ...
Nemcsak, hogy összeházasodott Mikes Anna és Krausz Gábor, hanem igazán extra, exkluzív információkkal lepik most meg...
family
Egyetlen lövéssel kivégezték, meggyilkolták magyar idő szerint szerda este fél 9 előtt tíz perccel Donald Trump kulc...
family