Megvan az első magyar, aki gyorshajtás miatt inthetett búcsút az autójának

Csaknem 88 kilométer per órával lépte túl a megengedett sebességet.

Mintegy 88 kilométer per órával haladta meg a megengedett sebességet hétfő délelőtt egy magyar férfi az osztrák A3-as autópályán, amiért egy időre nem csak jogosítványának, de autójának is búcsút inthet – számolt be az esetről kedden az osztrák ORF.at. A 40 éves sofőr ugyanis a sebességmérő kamera szerint 130 helyett 218 kilométer per órás sebességgel hajtott végig a sztrádán, emellett pedig veszélyesen közel húzódott más autókhoz, és a követési távolságot sem tartotta be.

A gyorshajtót végül a gunstramsdorfi pihenőhelyen állították meg a helyi rendőrök, akik ideiglenesen lefoglalták az elektromos autót és a vezetői engedélyét, valamint feljelentést tettek ellene.


A kíméletlen szabály március elsején lépett életbe Ausztriában, amely leírja, hogy ha lakott területen belül 80-nal, azon kívül pedig 90-nel átlépik a sebességhatárt, a sofőr autóját akár véglegesen elkobozhatják és elárverezhetik. Habár a magyar gyorshajtó éppen nem lépte át ezt a határt, a hatóság dönti majd el, hogy visszakaphatja-e az autóját. A törvény ugyanis leírja, hogy ha a sofőr büntetett előéletű, akkor rá jóval alacsonyabbra esnek ezek a sebességtúllépési-korlátok. A magyar férfi mindenesetre legalább három hónapra búcsút inthet a jogosítványának, és akár 7500 euróig terjedő pénzbírsággal is számolhat.

Címlapfotó: Facebook/ORF Burgenland

2024. március 27. 07:28
Meghalt egy tanár egy éjszakai kiránduláson, árokban találták meg a holttestét
Az ügy vizsgálata még folyamatban van.
Teherbe esett egy 55 éves színésznő, 24 éves rajongója az apa
A leendő apuka már egészen kisgyerekként tudta, hogy ennek meg kell történnie.
Agyon lőtte, "jól tette", hősként ünneplik a 85 éves nénit
A rendőrség nyilatkozata szerint jogos volt az idős nő önvédelme.
Sejtelmes üzenettel köszöntötte kedvesét Tóth Gabi: „Sz…”
Az énekesnő megható sorokba foglalta érzéseit.
Kivételes repülős élményben volt része a Korda házaspárnak
A külföldi utasok értetlenül figyelték a történteket.
Megkorbácsolt egy szurkoló egy válogatott focistát, videó készült a példátlan jelenetről
Nem tudta elviselni, hogy csapata veszített a Szuperkupa-döntőben.
Tények röviden, 2024. április 12., péntek
Tények röviden adás
Egyedül ment szülni a klinikára egy anyamacska hajnali 1-kor, videón a hihetetlen eset
Éppen a biztonsági kamera alatt robbant a cukiságbomba.
A völgyekben lehet még éjjel akár 4 fok is
időjárás-jelentés, 2024. április 12., péntek
Milyennek látnánk Európa arcát?
Arcok, akik egész Európát szimbolizálják Till Brönner lencséjén keresztül. Még a tárlat berendezése közben találkozt...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.