Megvan a 200! – cuki ikerpár tarolt a Kincsvadászokban

Zavarukban elfelejtették Fejes Tamás nevét a 11 éves eladók.

A műsor történetének a legfiatalabb eladói érkeztek hétfő este a Kincsvadászok műsorába. A 11 éves ikerfiúk, Dominik és Benedikt apukájukkal, Zoltánnal állt a licitálók elé, és egy kicsi pedálos, 1960-as évekbeli Moszkvics járművet hoztak.

A csodajárgányt még Zoltán kapta a szüleitől, majd a fiai használták, és most eljött az ideje, hogy mások is játszhassanak vele. A szakértőknek nagyon megtetszett a kocsi, és kiderült, hogy a fiúk imádják ezt a műsort.

Ki a kedvencetek?

 – kérdezte Katona Szandra érdeklődően.

Nekem... hogy hívnak?

– mondta Benedikt, és kérdezte Fejes Tomitól a nevét. Fejes Tomi nagyot nevetett, miközben nézegette a kisautót.

Mit szerettek a műsorba?

– faggatta az ikreket Fertőszögi Péter.

A fiúk, kiemelték, hogy mindenki nagyon kedves és humoros, ezért ez a kedvenc műsoruk.

Életük első eladása nagyon hosszú licitpárbaj volt, és amikor elérték a kitűzött álomösszeget, Benedikt nem bírta magában tartani örömét és apukája fülébe súgta:

Megvan a 200!

- mondta a boldog kisfiú.

A hosszú egymásra licitálás után Molnár Viktor 280 ezerért vette meg a tárgyat, így a fiúknak pozitív, életre szóló élménnyel zárult a műsorban való szereplésük.

2025. június 03. 09:41
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója hétfőn közösségi oldalán mutatta meg, hogy milyen egy tökéletes tiszás beisme...
Az egyik férfit már sikerült elkapni, de a másik még szabadon garázdálkodik.
Halálos baleset történt az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán, Lébénynél hétfő reggel - közölte a Győr-...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 8., hétfő dél
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte hétfőn Melbourne-ben az ausztráliai Victoria állam legfelsőbb bírósága Erin ...