Megválasztották a Borászok Borászát

Gál Tibornak a díjat Bárdos Sarolta, a tavalyi győztes adta át.

Rókusfalvy Pál, a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos, a díj alapítója a magyar borkultúra megőrzésének fontosságát hangsúlyozta, amelyben kiemelt szerepet szán a fiatal generációnak. Rókusfalvy Pál szerint generációváltásra van szükség, át kell adni a stafétát a fiataloknak.

Idén 19-ik alkalommal adták a Borászok Borásza díjat. A kormánybiztos szerint a bor elsősorban kultúrát és nem alkoholt jelent. Úgy véli, hogy a magyar bor túlélésének záloga a kulturált borfogyasztás népszerűsítése.


A tizenkilencedik Borászok Borásza mellett kihirdették a Borászok Barátja különdíjat és a Jövő Borásza ösztöndíj idei nyertesét is. A Jövő Borásza díjat Peszlen Tamás Sándor borászhallgató kapta, aki egymillió forint ösztöndíjat is elnyert külföldi szakmai gyakorlatra. Az elismerést Prőhle Gergely, a Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumi elnöke adta át.

Borászok Barátja elismerésben részesült Kézdy Dániel borgyűjtő, borkereskedő, szakértő. Ő alapította a Vinoport bormagazint, de benne volt a Borsmenta elindításában is, szerzője az Emberek és dűlők című könyvnek. A díjat olyan civil személyiség kaphatja meg, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviseli a magyar bor érdekeit, és nagyban segíti a magyar borászok munkáját. Az elismerést Kutas István, a Magyar Bankholding kommunikációs ügyvezető igazgatója adta át.


Gál Tibor a 19. Borászok Borásza, ő kaphatja meg a 19. csillagot a Borászok Borásza Csillagok Sétányán, amely Budapest szívében, a Zrínyi utcában található.

A Borászok Borásza jelöltjeinek, azaz Magyarország 50 legjobb borászának listáját a korábbi évek győztesei állítják össze. Ezután az ötven kiválasztott egy-egy szavazattal, két forduló alatt választja meg a végső győztest.

MTI/Fotók: MTI/Purger Tamás

2025. május 10. 20:15
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 9., kedd dél
A magyar miniszterelnök közösségi oldalán mondott köszönetet az olasz miniszterelnök-helyettesnek, hogy kiállt a Cat...
GYILKOSSÁG - Buli után késelte halálra ismerősét egy brit férfi Budapesten, a hetedik kerületben. Szórakozni érkezte...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 9., kedd reggel