Megunta kutyáját és annak kölykeit, így magukra hagyta őket az erdőben

Hogy az anyakutya ne tudjon visszatérni a házához, pórázzal egy fához kötötte, majd víz és élelem hátrahagyása nélkül távozott.

A Veszprém Megyei Főügyészség ebtartástól eltiltás érdekében perli azt a 45 éves férfit, aki 2020 áprilisában anyakutyáját és annak hét kölykét a lakóhelyéhez közeli erdőbe vitte, majd sorsára hagyta.

Az egyik Pápa környéki faluban élő férfi nem akarta eltartani a kutyáját és annak 4-5 hetes kölykeit, ezért az erdőben kitette őket. Azért, hogy az anyakutya ne tudjon visszatérni a házához, pórázzal egy fához kötötte, majd víz és élelem hátrahagyása nélkül távozott.

A pápai állatvédők már aznap délután telefonos bejelentést kaptak az elhagyott kutyákról, és az időközben pórázát elrágó anyaállatot, valamint kölykeit begyűjtötték, majd a kutyákat egy Vas megyei állatvédő egyesületnél helyezték el - számolt be róla a Veszprém Megyei Főügyészség.


A Pápai Járásbíróság a másodfokon jogerőre emelkedett ítéletével a férfi bűnösségét megállapította az állatkínzás vétségében, melyet követően az ügyészség élve azzal a jogával, hogy az állatok kíméletére és védelmére vonatkozó jogszabályok megsértése esetén a tevékenységtől való eltiltás iránt keresetet indítson, 3 évre kérte a férfi ebtartástól történő eltiltását, mivel nem mutatott az állattartással járó felelősségtudatot, felelőtlen, közönyös, az állatvédelmi szabályokat súlyosan sértő magatartást tanúsított, amely akár arra is alkalmas lett volna, hogy a kutyák pusztulásához vezessen.

2021. április 23. 07:55
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...