Megtalálták a Karcagon megölt nő holttestét

Megtalálták a tavaly decemberben Karcagon megölt nő holttestét - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken közleményben az MTI-vel.

Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, a fiatal nőt a rendőrség is kereste. Később kiderült, hogy meggyilkolta, majd a Dunába dobta volt élettársa.

Az emberölés elkövetésével gyanúsított 32 éves felsőlajosi férfi, a nő korábbi élettársa, csütörtökön beismerte, hogy áldozatát - korábbi állításával ellentétben - mégsem a Dunába dobta, hanem lakhelyének közelében elásta- tájékoztattak.

A megyei rendőr-főkapitányság munkatársai még aznap megtalálták a holttestet. Az eljáró hatóság szakértők bevonásával vizsgálja a bűncselekmény körülményeit.

A Karcagi Rendőrkapitányság 2020. december 24-én kezdett eljárást egy karcagi nő eltűnése ügyében. A rendőri intézkedések következtében több körülményt is értékelt a hatóság, és további érdemi adatok kerültek felszínre, miután Lajosmizsénél, egy erdős területen megtalálták az eltűnt nő ruháit.

A körözési eljárás során feltárt gyanús körülményekből a nyomozók arra következtettek, hogy a keresett nő bűncselekmény áldozata lett. A gyanú rövid időn belül a nő volt élettársára terelődött, akit emberölés elkövetésének megalapozott gyanúja gyanúsítottként kihallgattak, majd őrizetbe vettek, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

B. Attila elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy szóváltást követően bántalmazta áldozatát, aki ennek következtében meghalt. A férfi először azt állította, hogy a holttestet a gépkocsijával a Dunához vitte, és a vízbe eresztette. Január 7-én ismerte be, hogy a holttestet elásta lakóhelyének közelében.

MTI

2021. január 08. 15:22
Sűrű programról számolt be pénteken Orbán Viktor: Abu Dhabiban interjúkat és tárgyalásokat folytatott, majd Dohában ...
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
Márki-Zay Péter — aki ma már Magyar Péter egyik legfőbb szövetségeseként próbál visszatérni a politikai színtérre — ...
A „merjünk kicsik lenni” szellemében a teljes behódolás mellett döntött a Tisza Párt.
Egy megdöbbentően felháborító esemény zajlott a Hódmezővásárhely melletti batidai vendégházhoz vezető bekötő úton. M...
PUSZTÍTÓ - Ketten meghaltak egy háztűzben Balatonfüreden, felrobbant két gázpalack is, az épület teteje beomlott. Az...
Szoboszlai Dominik Arsenal elleni gólja bejárta a világot, sőt a Liverpool szurkolói a hónap góljának is megválaszto...
family