Megszülte gyermekét egy fiatal nő, majd kihajította a másodikról

A párja is segített neki, súlyos büntetés vár rájuk.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, nemrégiben vádat emeltek egy pennsylvaniai házaspár ellen újszülött fiuk halála miatt.

A tragédia még márciusban történt Amerikában, amikor a 20 éves Emily Dickinson otthon szülte meg gyermekét, aki a 36-37. hetedik héten jött a világra.

A fiatal lánynak végig segített a kicsi apja, aki egy konyhakéssel vágta el a köldökzsinórt.

Azonban nem kötötték el, így a baba másnapra elvérzett és életét vesztette. A szülők pedig kihajították a második emeleti lakásuk ablakából.

A baba holttestét később járókelők találták meg a járdán a méhlepény és egy véres matrac mellett.


A rendőrség ezt követően kihallgatta a 19 éves apát, aki eleinte tagadta, hogy bármit is tudna esetről. Továbbá elmondta, mindössze egy hónappal a szülés előtt tudta meg, hogy szerelme várandós, aki nem kért orvosi segítséget.

A férfi később elismerte, hogy segített eltüntetni a fia halálával kapcsolatos bizonyítékokat.

Így Emily-t és párját is letartóztatták és őrizetbe vették.

Jelenleg a Fulton Megyei Börtönben tartják fogva őket, szakértők szerint akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik őket.

2024. július 01. 11:09
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
„Zelenszkij emberei kényszersorozással viszik el az embereket, erőszakot alkalmaznak. Egy magyar férfi meghalt. Magy...
időjárás-jelentés, 2025. július 10., csütörtök dél
ELFOGÁS - Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt egy kínai férfi Debrecenben. Pénzt is adott a tinédzsernek az együttl...
PUSZTÍTÁS - Meghalt egy középkorú férfi, lezuhant a létrától, miközben egy viharban kidőlt fát akart feldarabolni Le...