Carlo Mosca, az olasz Brescia tartomány Montichiari kórházának 47 éves főorvosa a gyanú szerint tavaly márciusban két koronavírusos betegét is megölte, mert kellettek a szabad ágyak – írja a Blick.
Vádat emeltek egy olasz főorvos ellen, aki két koronavírusos betegét is megölte, csakhogy ágyakat szabadítson fel az osztályon. Most fog bíróság elé állni.
Carlo Mosca, az olasz Brescia tartomány Montichiari kórházának 47 éves főorvosa a gyanú szerint tavaly márciusban két koronavírusos betegét is megölte, mert kellettek a szabad ágyak – írja a Blick.
A főorvos halálos gyógyszerekkel mérgezte meg az áldozatokat, az ügyészek szerint propofolt és szukcinil-kolint adott be nekik, amelyek narkotikus és neuromuszkuláris blokkolók.
Ezeket általában közvetlenül a szedáció és az intubáció előtt alkalmazzák, azonban a betegeket nem kellett se leszedálni, se intubálni. Ezen kívül a gyógyszereket nem rögzítették az áldozatok orvosi aktáiban sem.
Az egyik beteg 61 éves volt, ő március 20-án hunyt el, a másik 80 éves áldozat március 22-én halt meg.
A fotó illusztráció
A figyelmet az esetre egy internetes beszélgetés hívta fel, amiben az egyik kórházi nővér azt írta a másiknak, hogy nem hajlandó megölni betegeket azért, mert a doktor több szabad ágyat akar. Ekkor kezdtek nyomozást indítani az ügyben. Időközben a főorvost felfüggesztették a szolgálatából.
Mosca a bíróságon azt vallotta, hogy ártatlan, a nyomozás azonban folytatódik, az orvos addig házi őrizetben van.
Címlapfotó: blick.ch