"Megölöm a fiadat" - kiabálta a támadó, majd a gyermek felé szúrt

A Csongrád-Csanád megyei férfi az éjszaka közepén tört be korábbi élettársa családjához.

A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség közleménye szerint a férfi többször megverte, illetve fenyegette volt élettársát, ami miatt a nő idén januárban anyaotthonba költözött. Erről azonban a férfi nem tudott, így felkereste volt élettársa testvérét az egyik megyebeli faluban.

A bánatos férfi január 20-án, este jelent meg korábbi élettársa családjánál részegen, ahol kérte, hogy ott alhasson. A párjával történő szakítást feldolgozni nem tudó férfi kérését a család elutasította, azonban tartva attól, hogy visszatér, a kaput becsukták, lelakatolták, valamint a kutyát is elengedték.

A férfi ezután többször is felhívta volt élettársa rokonát, aki közölte vele, hogy a testvérével való kapcsolatnak vége van, és hagyja őket békén. A csalódott férfi ezután határozta el, hogy visszamegy a családhoz és a korábbi fenyegetéseit beváltja.

Fotó: police.hu

Valamivel éjfélt megelőzően, a szomszédos ingatlanon keresztül bemászott az udvarra, majd betört a házba. Ott korábbi párja testvére, annak élettársa és közös gyermekük egy ágyban aludtak. A férfi az ágyhoz lépett, és azt kiáltotta feléjük, hogy „megölöm a fiadat, meghaltok”, majd egy késsel az alvó gyermek felé szúrt. Az édesapa erre egyből felébredt, és egy reflexszerű mozdulattal a szúrást felfogta, míg az anyuka a kiskorút az ágyból kirántotta.

A férfi ekkor az ágyban még ülő-fekvő helyzetben levő édesapa felé szúrt több alkalommal. A támadásnak akkor lett vége, amikor az édesanya kiabálására a másik szobában alvó egyik hozzátartozó felébredt, pokrócot dobott a férfi fejére, valamint egy vascsővel a házból elkergetett. A megszúrt férfi élete közvetlen veszélyben volt, azt csak a helyszínen tartózkodó családtagok vérzéscsillapítása, valamint az időben kiérkező orvosi segítség és életmentő beavatkozás mentette meg.

A főügyészség a vádlottat több ember, részben 14. életévét be nem töltött, részben védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja. A vádemeléskor letartóztatásban lévő vádlott bűnösségéről a Szegedi Törvényszék fog dönteni.

2021. október 06. 07:25
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a...
„Sikeres tárgyalás az oroszokkal. Az ukránok szétlőtték a Barátság kőolajvezeték orosz szakaszát, de van műszaki meg...
Majka a Strand Fesztiválon végre elhagyta azt a jelenetet, amelyben korábban a miniszterelnök nyilvános kivégzését i...