„Megöllek” - halálos fenyegetés hagyta el a bíró száját egy pénteki bajnokin

Az ügyben feljelentést tettek.

Megdöbbentő esetről számolt be közösségi oldalán a kuvaiti elsőosztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő al-Arabi vezetőségének egy tagja. Elmondása szerint a csapat pénteki, al-Kuvait elleni bajnoki mérkőzésén a bíró halálosan megfenyegette az együttes egyik játékosát.


Khaled al-Marshednek állítólag azt mondta Fabio Maresca játékvezető, hogy „megöllek”, a klub vezetőségi tagja szerint pedig ezt videóval, illetve egyéb módokon is tudják bizonyítani. Hozzátette, a bejegyzés írásakor éppen a rendőrkapitányságra tartott, hogy feljelentést tegyen az ügyben.

Az olasz sípmester egyébként a vendégek két játékosát is kiállította a meccs során, amelyet a hazai al-Kuvait nyert meg 2-0-ra.

A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

2024. szeptember 28. 19:12
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
GYILKOSSÁG - Halálra késelte ismerősét egy brit férfi hétfőn hajnalban Budapesten, a hetedik kerületben. Szórakozni ...
Nyolc méteres uszályban vonult az oltár elé Mikes Anna, a gyűrűket pedig Krausz Gábor kislánya, Hannaróza vitte oda ...
family
A lopás másnapján visszavitte az ellopott holmit, mivel rájött mégsem a megfelelő méretet „vitte” el a boltból.
A Munkácsy-kiállítás 20 ezredik látogatóját köszöntötték hétfőn délelőtt Hajdúszoboszlón. A tárlatot a világhírű mag...
Még a baloldali elemzők is elismerték Orbán Viktor sikerét. Nagy Attila Tibor szerint, ha csak a két kötcsei beszéd ...