Megmérgezte négy testvérét és anyját egy kisgyerek Paszmoson, mentő vitt el mindenkit

Elképesztő, mit művelt a kicsi.

Szinte egy egész családot mérgezés ért Erdélyben, a Beszterce-Naszód megyei Paszmoson. Öt 3 és 9 év közötti gyerekhez siettek a mentők, még a szolgálaton kívüli egészségügyi dolgozókat is riasztani kellett – írta kedden a Maszol.

A szakemberek kiérkezésekor a kicsik eszméletüknél voltak, de nagyon rossz állapotban találták őket, hánytak, kettejüknek pedig láza is volt. A testvérek mellett a gyerekek 28 éves édesanyját is kórházba szállították.


A rendőrség a helyszínen megállapította, hogy az egyik kiskorú mérgező anyagot, vélhetően folyékony rovarirtó szert öntött egy vödör vízbe, amelyből később ittak. Aki fogyasztott belőle, végül mindenki megbetegedett.

A nyomozó hatóság eljárást indított, és vizsgálják az eset összes körülményét.

2025. március 11. 11:36
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...