Meghalt Pomogáts Béla

Életének 89. évében meghalt Pomogáts Béla Széchenyi-díjas író, irodalomtörténész, irodalomkritikus, a Magyar Írószövetség korábbi elnöke, az irodalomtudományok doktora - írta online kiadásában a Magyar Nemzet hétfőn.

Pomogáts Béla 1934. október 22-én született Budapesten. A Piarista Gimnáziumban érettségizett 1953-ban. Az iskolás évekre számtalan alkalommal úgy emlékezett vissza, mint életének meghatározó időszakára. Büszke volt az '56-os forradalomban betöltött szerepére, megírta az internálótábor kínjait is.

Budapesten szerzett magyar szakos bölcsészdiplomát 1958-ban. Részt vett az 1956-os forradalomban, 1959-ben internálták, 1960-ban szabadult. 1961-től tanított, 1965-től az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa, 1974-től a Literatúra szerkesztője, 1990-től főszerkesztője volt. A Vigilia, a Valóság, a Nyelvünk és Kultúránk és a Régió szerkesztőbizottságának is tagja volt.

A Történelmi Igazságtétel Bizottsága alapító tagja, 1991-ben és 1992-ben alelnöke, 1989-től 1993-ig az Erdélyi Szövetség alelnökeként, 1993 és 1995 között a Demokratikus Charta szóvivőjeként is tevékenykedett.


Pomogáts Béla 1995 és 2001 között a Magyar Írószövetség, 2002 és 2007 között az Illyés Közalapítvány elnöke volt, 1990-től a Literatúra főszerkesztőjeként is dolgozott.

Főként a XX. század irodalmával foglalkozott, de több műve jelent meg a határon túli magyar irodalomról is. Sajtó alá rendezte Kuncz Aladár, Nyírő József, Dsida Jenő és Sütő András írásait.

Számos kitüntetés birtokosa. 1991-ben József Attila-díjat, 2003-ban Széchenyi-díjat kapott a XX. századi magyar irodalomra, a határon túli magyar irodalomra vonatkozó kutatásaiért, monográfiáiért, kulturális-irodalmi közéleti tevékenységéért. 2004 júniusában Marosvásárhely díszpolgára, 2005-ben a Magyar Írószövetség örökös tagja lett. 2023-ban Radnóti Miklós Antirasszista Díjat kapott.

MTI/Fotó: Petőfi Irodalmi Múzeum

2023. május 02. 08:27
Ledobta kutyáját a negyedik emeletről, 20 métert zuhant az öleb
A házikedvenc nem élte túl a zuhanást.
Húscafatok lepték el az autópályát, le kellett zárni a külső sávot - videóval
Horrorfilmben is megállta volna a helyét a sztráda látványa.
Könyv készül Jákob Zoltán életéből, titkokat árul el a Nagy Ő
Magyarország egyik leggazdagabb embere hamarosan az ország szeme láttára kezd párkeresésbe a Nagy Ő című reality ker...
Nem lehet halottá nyilvánítani Suhajda Szilárdot
A hegymászó holtteste nem került elő.
Kisgyerekeket késeltek meg egy játszótéren, videón a szíriai támadó
Három gyerek életveszélyes állapotban van.
Fosófantom és agresszív drogosok tartják rettegésben Kerepest - videóval
A településen élők mindennapjai tele vannak félelemmel.
Szijjártó: Türkmenisztán észszerű megoldás lehetne az európai energiabiztonság garantálását illetően
Az Európai Unió és benne Magyarország érdeke is, hogy a világ negyedik legnagyobb földgázkészletével rendelkező Türk...
Semmibe nyíló liftet építtetett a DK-s polgármester, a lakók egyre idegesebbek
A munkálatok egy éve állnak.
Meghaltak a sártenger miatt - Tények 18.00
Egy nőt magával vitt az áradat, egy férfit pedig az egyik pincébe sodorta be. További részletek a Tényekben 18.00-ko...
Fejszét ragadott és lefejezte jótevőit a diósdi fiú
A 18 éves fiú drog hatása alatt volt, előre kitervelte a gyilkosságot.
Így tenné tönkre Brüsszel a migránsok betelepítésével Magyarországot
Meghalt Bánki Ilona
Rengeteg ember életét veszélyeztette a Mercis, aki Debrecenben menekült a rendőrök elől
Megmenekülhetnek a disznódelfinek
Beomlott egy texasi tengerparti park sétánya, rengeteg a sérült