Meghalt Dózsa László

Nyolcvanegy éves korában, méltósággal viselt betegség után hétfőn hajnalban elhunyt Dózsa László színész, rendező - tudatta az MTI-vel a család hétfőn.

Dózsa Lászlót Újpest Önkormányzata saját halottjának tekinti - írta Facebook-oldalán Déri Tibor, a IV. kerület polgármestere, aki felidézte azt is, hogy Dózsa László az Újpest Színház korábbi művészeti vezetője és főrendezője, az Újpestért Díj és a Budapest díszpolgára cím birtokosa is volt.

Dózsa László 1942-ben született Budapesten. Saját bevallása szerint gyermekkorában súlyosan megsebesült az 1956-os forradalomban. Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában tanult, majd 1967-ben elvégezte a színművészeti főiskolát is. Előbb Debrecenben, majd 1970 és 1980 között a Madách Színházban játszott. Ezután két évadot a Népszínházban töltött, majd 1991-ig a Nemzeti Színház tagja volt, majd ismét a Madách Színházban játszott. Több filmben is szerepelt.

2005-ben 1956-os emlékéremmel tüntették ki, 2011-ben érdemes művész címet kapott. 2016-ban Budapest díszpolgára, 2019-ben kiváló művész lett. 2006-ban jelent meg A rivaldától a vérpadig és utána című könyve.

2023. december 18. 12:38
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
„Zelenszkij emberei kényszersorozással viszik el az embereket, erőszakot alkalmaznak. Egy magyar férfi meghalt. Magy...
időjárás-jelentés, 2025. július 10., csütörtök dél
ELFOGÁS - Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt egy kínai férfi Debrecenben. Pénzt is adott a tinédzsernek az együttl...
PUSZTÍTÁS - Meghalt egy középkorú férfi, lezuhant a létrától, miközben egy viharban kidőlt fát akart feldarabolni Le...