Meghalt Darth Vader

Meghalt 93 éves korában James Earl Jones amerikai színész, akinek a hangján szólalt meg Darth Vader a Star Wars-filmekben - közölte hétfőn ügynöke, Barry McPherson.

A hollywoodi sztár a Disney filmstúdió 1994-ben készült Az oroszlánkirály című filmjében Mufasát szólaltatta meg, de sok hangoskönyvön dolgozott és a CNN bejelentkezése, az "This is CNN" (Ez a CNN) is az ő hangján vált ismertté.

Pályafutása alatt számos elismerésben részesült, több Emmy- és Tony-díjat vehetett át, Grammy-díja is volt és tiszteletbeli Oscar-díjjal is kitüntette az amerikai filmakadémia.

Az 1931-ben született Jones gyerekkorában dadogott, de később az egész világ megismerte a hangját, amiben kétségtelenül a Star Wars főgonoszának, Darth Vadernek a szinkronizálása játszotta a legnagyobb szerepet. Ugyanakkor mire George Lucas Star Wars-univerzumának első filmje, 1977-ben elkészült, Jones már a színpadon és a filmvásznon is ünnepelt színész volt.

A sötét nagyúr hangját az első trilógia után 2005-ben A Star Wars III. rész - A Sith-ek bosszúja című epizódban, kilenc évvel később a Star Wars Lázadók első részében, valamint a Zsivány Egyes: Egy Star Wars történetben is megszólaltatta.

1968-ban a The Great White Hope című színdarabban nyújtott alakításáért Tony-díjat kapott, majd 1970-ben, a darab Jefferson utolsó menete című filmes adaptációjáért Golden Globe-díjjal is jutalmazták játékát.

A legjobb színész Tony-díját a Kerítések című drámáért vehette át ismét, majd 2017-ben a Tony-életműdíjjal koronázták meg színészi pályafutását.

Legismertebb filmjei között szerepel az Amerikába jöttem, amelyben Eddie Murphyval játszott, és a Conan, a barbár is, amelyben Arnold Schwarzeneggerrel forgatott.

Emmy-díjait a Hőhullám (1991) és a Gabriel's Fire (1990-91) című televíziós produkciókért kapta. Grammy-díját pedig a Great American Documents felvételeiben nyújtott közreműködéséért vehette át.

Szakmai elismerései mellett az amerikai Kongresszus Művészeti Érdemérmével és a Kennedy Kulturális Központ díjával is kitüntették.

A Jones halála után kiadott nyilatkozatában George Lucas, a Star Wars atyja "hihetetlen színésznek", valamint "művészetében és szellemében is egyedülálló hangnak" nevezte Jonest, hangsúlyozva, hogy "csodálatos emberi lény volt".

"Mélységet, őszinteséget és értelmet adott minden szerepének" - írta Lucas hozzátéve, hogy a barátainak és rajongóinak egyaránt hiányozni fog.

Jones emlékét a hollywoodi sztárok közül a Star Wars-filmekben Darth Vader fiát, Luke Skywalkert alakító Mark Hamill is felidézte közösségi médiás posztjában. "Nyugodj békében, apa" - írta.

A Drót című sorozat sztárja, Wendell Pierce "a művészet, a tisztesség, a kreativitás és a méltóság élő megtestesülésének" nevezte az X-en közzétett bejegyzésében. Mint hozzátette: "James Earl Jones az egyetlen ok, amiért színész lettem".

"Egy nagyszerű szellem és határtalan, egyedi hang hagyott itt minket" - írta az X-en George Takei, a Star Trek sztárja Jones emléke előtt tisztelegve.

A Walt Disney Co. nevében Bob Iger vezérigazgató fejezte ki részvétét Jones családjának. Közleményében kiemelte, hogy a csaknem 200 filmben és tévés produkcióban szereplő színész "kitörölhetetlen nyomot hagyott a közönség nemzedékeiben".

MTI/Címlapfotó: starwars.com

2024. szeptember 10. 09:14
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Sztáray Péter biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkár berendelte csütörtökön Ukrajna budapes...
„Zelenszkij emberei kényszersorozással viszik el az embereket, erőszakot alkalmaznak. Egy magyar férfi meghalt. Magy...
időjárás-jelentés, 2025. július 10., csütörtök dél
ELFOGÁS - Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt egy kínai férfi Debrecenben. Pénzt is adott a tinédzsernek az együttl...