Meggondolták magukat a szülésznők, többségük mégis marad a Szent Imre Kórházban

Mire lejárt a Szent Imre kórházból távozni készülő szülésznők felmondási ideje, nagy többségük meggondolta magát. 

Három héttel ezelőtt az intézmény szülészeti osztályának 28 szakdolgozója közül 14-en adták be a felmondásukat. Az RTL Híradó akkori tudósítása szerint az érintettek azért tervezték a távozásukat, mert az intézmény vezetése megszüntette a bába-választás lehetőségét. Így a várandósok csak a szülés idején műszakban lévők közül választhatnak segítőt.

Akinek a munkaideje lejár, annak el is kell hagynia az osztályt. Az intézmény azt követően szigorított, hogy korábban a szülészetet vezető orvost tanúként hallgatta ki a rendőrség egy „álnéven írt panaszos bejelentés nyomán”.

A fotó illusztráció (MTI)

A levélben egy, a kórházban szülő nő lényegében leírta, mennyiért lehet „bérelni” szülésznőt. A kismamák ötven-hetvenezer forintot fizettek a szülésznőknek, akik erről számlát is adtak tanácsadás, szülésfelkészítés címen.

Egy a Népszavához eljutott levél szerint viszont bérfeszültségek is hozzájárultak a szülésznők elégedetlenségéhez. Noha az intézmény most sem tud több bért fizetni, a napokban lejáró felmondási idő végére tíz szülésznő visszakozott.

Egyikük már a botrány kipattanásakor elállt a felmondástól, kilencen pedig szerdán vonták vissza korábbi nyilatkozatukat. Úgy tudni, a távozó négy szakember közül ketten a magánszektorban folytatják, további két szülésznőnek pedig részállása volt ebben a kórházban, és ez szűnik meg most.

Forrás: Népszava

2022. november 10. 13:44
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...