Megfenyegette az ügyészt, pórul járt

Hivatalos személy elleni erőszak bűntettének kísérlete miatt nem jogerősen 1 év 10 hónap fegyházra ítéltek egy férfit, aki megfenyegetett az ügyében eljáró ügyésznőt.

A Központi Nyomozó Főügyészség szerdai közleménye szerint a 43 éves férfit a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség nagyobb kárt okozó, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével vádolta és indítványt tett a korábban kiszabott szabadságvesztésből engedélyezett feltételes szabadság megszüntetésére is.

Felidézték, hogy 2017 januárjában az ittas férfi együtt utazott a bíróság felé tartó buszon a vád képviseletét ellátó ügyésszel, akit ismert a korábbi tárgyalásokról. Hangosan közölte, hogy szereti a feleségét, és ha elveszik tőle a büntetőeljárás miatt, akkor megtalálja az ügyészt, és "mindenkit letarol, nem lesz az ügyésznek se gyereke, sem férje".

A férfi a fenyegető kijelentéseivel arra akarta kényszeríteni az ügyészt, hogy ne végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására tegyen indítványt. A férfi ellen hivatalos személy elleni erőszak bűntettének kísérlete miatt büntetőeljárás indult. Az elsőfokú bíróság - bűncselekmény hiányában - felmentette a vádlottat, majd az ítéletet az ügyészség fellebbezése után eljáró másodfokú bíróság helybenhagyta.

Az ügyészség felülvizsgálati indítványa nyomán a Kúria az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására utasította. A megismételt eljárásban a bíróság a vádlottat - mint erőszakos többszörös visszaesőt - hivatalos személy elleni erőszak bűntettének kísérlete miatt 1 év 10 hónap fegyházra ítélte. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a terhelt és a védő felmentésért fellebbezett.

 

MTI/A címlapfotó illusztráció

2021. február 17. 09:36
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Cápa marcangolt halálra egy 57 éves szörföst Sydney-ben. A férfi a barátaival ment ki a tengerre sportolni, amikor a...
Dinójelmezben, babakocsival és zsonglőrmutatványokat bemutatva is indultak futók a 40. Wizz Air Budapest Félmaratono...
Lezuhant egy kisrepülőgép vasárnap Prága Letnany nevű városrészében egy erdőben, a balesetben ketten vesztették élet...
Egyre több a beteg gyerek, alig indult el a tanév, máris sokan hiányoznak az iskolákból, óvodákból és a szokásosnál ...
Szatíroktól rettegnek az emberek Kazincbarcikán. Egy férfi a napokban az utcán támadt rá egy 16 éves lányra, aki a k...