gyurcsány

Márki-Zay Péter most már a kárpátaljai magyarokat kritizálja

Megint a Gyurcsány-kottát játssza Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje: vasárnap közzétett videójában azt mondta, a kárpátaljai magyarok oroszbarátok, akiknek pedig át kellett jönniük a határon, úgyis a Fidesz szavazói – írta meg a Magyar Nemzet

A legfinomabb szavak, amelyeket Márki-Zay Péter, a baloldal miniszterelnök-jelöltje a vasárnap este közzétett videójában elmondott, hogy Orbán Viktort árulónak nevezte, és egy személyben tette felelőssé a kialakult orosz-ukrán válságért. Miközben a miniszterelnök és Szíjjártó Péter külügyminiszter is többször nyilvánvalóvá tette a szélesebb nyilvánosság előtt, hogy Magyarország lojális a NATO-hoz, mindenben annak irányelveit veszi figyelembe, de nemzetállamként sem fegyvert, sem katonát nem küld Ukrajnába, mert az ország érdeke, hogy kimaradjon a háborúból, addig Márki-Zay, aki korábban úgy nyilatkozott, küldene katonát és fegyvert a háborús övezetbe, a miniszterelnököt árulással és orosz-barátsággal vádolta.


A videóban újra előkerült az a téma, amelyet Márki-Zay az állítólag Ukrajna támogatásáért szervezett, valójában az első pillanattól választási kampányrendezvénnyé váló pénteki tüntetésen hozott elő: hogy Magyarország mondja fel a Paks2 megállapodást. A kormány az elmúlt napokban több ízben kommunikálta, hogy ez abban az energiaválságban, amely az elmúlt hetekben Európában az orosz-ukrán konfliktus kiéleződése majd a háború kitörése miatt kialakult egyáltalán nem előrelátó követelés, sőt meggondolatlanul növelné az ország energiafüggőségét. 


Nekiment a videóban a baloldali miniszterelnök-jelölt a kárpátaljai magyaroknak is.
Ahogyan korábban Gyurcsány Ferenc kritizálta azt, hogy a kárpátaljai magyarok is részt vesznek a magyarországi országgyűlési választásokon, úgy most Márki-Zay is úgy fogalmazott:

“Az is tény, hogy míg korábban át kellett jönniük a határon, aznap és a lakhatatlan ingatlanba bejelentkezett 200 egyikeként leadták a szavazatukat a Fideszre. Most nem kell átjönni, mert már itt vannak. Tehát hogy azok, akik átjöttek 60 ezren, azok jelentős része szerintem magyar szavazópolgár, tehát ők valamivel könnyebben fognak tudni szavazni”.

Vagyis szerinte azoknak, akik a háború miatt kénytelen voltak elhagyni az otthonukat, most legalább könnyebb lesz szavazniuk. Ezzel kapcsolatban azt is mondta: “a Fidesznek azért lesz támogatottsága közöttük”. A videó végén, miután elismételte, hogy Orbán Viktor a felelős azért, hogy ez a háború kirobbant, közölte: „ne zárjuk ki a lehetőségét, hogy azért nagyon sok kárpátaljai magyar inkább orosz párti lehetett”. Mindezt azután, hogy a riporter megjegyezte, ezek az emberek a sorozás és a háború elől menekülnek.

 

Fotó: Facebook / Márki-Zay Péter

2022. február 28. 08:30
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
A Tisza Párt szorosan együttműködik a Donald Tusk-féle varsói vezetéssel, külön csapat dolgozik azon, hogy Magyar Pé...
A Fidesz kommunikációs igazgatója Németh Balázs műsorában beszélt az aktualitásokról.
Zimány Linda a Velencei Filmfesztivál vörös szőnyegén tűnt fel, ahol világsztárok oldalán vett részt egy versenyfilm...
Megható videót posztolt a miniszterelnök a keddi meccsről.