Máris üzent a zsűrinek MÁZS

Hangot adott korábbi sérelmének.

Vasárnap elindult a Sztárban Sztár All Stars legújabb évada, amely már az első adásban bővelkedett bravúros produkciókban. A hétvégén színpadra áll 12 versenyző, akik azúttal többek között a Budapestre látogató Natalia Oreiro, a Vad angyal című sorozatsztár előtt bizonyíthatják majd sokoldalúságukat. Mészáros Árpád Zsolt is megméretteti magát, aki a csütörtöki Mokkában mesélte el, hogyan készül párbajtársa, Vastag Csaba oldalán bizonyítani.

A babszem már érik, a lábam már nagyon fáj, a magassarkú feltörte a sarkam

– vallotta be a színművész, aki vasárnap Kovács Katiként méretetti meg magát. Szívszorító kihívás lesz számára azért is az este, hiszen jó barátjával szemben kell bizonyítania. 35 év színpadi lét ellenére izgul. Korábban a Sztárban Sztár negyedik évadában versenyzett, ahol az első adásban kiesett.

Hangilag szerintem megfogtam a karaktert, de nem tetszett a szűrinek, főleg Bereczki Zolinak, de hála Istennek most nem lesz itt. Úgy láttam elég szakmai a szűri, de ezzel nem Zolit degradálom

- tette hozzá vicceskedve MÁZS.

Kovács Kati megformálását óriási megtiszteltetésként éli meg. Rendkívül sűrű napok állnak mögötte számos elfoglaltsága miatt, de igyekszik mindent bevetni, hogy méltóan helytálljon.

2025. szeptember 11. 11:14
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Charlie Kirket – a fiatal, keresztény családapát, influenszert, a konzervatív Amerika egyik legismertebb alakját – a...
Forradalmi újítást vezetett be az MVM.
A férfi maszkban és napszemüvegben ment a boltba és buszjegyeket is elvitt. További részletek a Tényekben 18.00-kor ...
Magyar Péter teljesen ki van akadva, szabályosan őrjöng a saját embereivel, és nagyon rossz a hangulat a Tiszában; M...
Napi 1000 hordó olaj kitermelésére képes kút kezdte meg termelését Galgahévíz mellett. Az új lelőhely jelentősen hoz...