Máris kizártak egy versenyzőt A Dalból

A Heavy Brains kénytelen volt átadni a helyét a Luscinia zenekarnak a pályázati feltételek megsértése miatt.

 

 

A Heavy Brains kizárására a pályázati feltételek megsértése miatt került sor, tekintettel arra, hogy „A benevezett magyar dal (sem a szövege, sem a zenéje) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba vagy médiafelületre (televízió, rádió, internet), illetve nem hangozhatott el nyilvános előadás keretében 2020. március 30. előtt.

 Az Emlékszel című dal 2020. február 26-án felkerült egy videómegosztó webhelyre, így a szabályok betartását figyelembe véve a műsor készítői úgy döntöttek, hogy ez a dal nem versenyezhet A Dal 2021 produkcióban.

A fentiek miatt a 40 legjobb dal közé jutott a Luscinia zenekar Labirintus című szerzeménye, amely lehetőséget kap, hogy 2021-ben Magyarország slágere legyen. A Luscinia számos hazai és határon túli tehetségkutatóban vett részt dobogós helyezést elérve, valamint nemzetközi énekversenyeken képviselte Magyarországot.

MTVA

2020. december 17. 14:57
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...