
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A Cambridge-i Egyetem egyik tanulmánya szerint a gyerekek már képesek megérteni bizonyos alapvető pénzügyi fogalmakat három- és négyéves koruk között. Hétéves korukra pedig jellemzően kialakulnak a jövőbeli pénzügyi magatartást befolyásoló alapvető elképzeléseik. A szülőknek és részben az óvodapedagógusoknak, tanítóknak tehát igen nagy szerepe van már óvodás és kisiskolás korban is a későbbi pénzügyi tudatosság megalapozásában, a pénzügyi személyiség fejlesztésében.
A kisgyerekek eleinte szociálisan tanulnak, ami azt jelenti, hogy a környezetükben látott szokásokat képezik le. A papás-mamás, boltos, orvosos játékok közben gyakorolják mindazt, amit a szüleikkel, a nevelőikkel közösen megélt helyzetekből leszűrnek. A fent említett tanulmány szerint tananyag jellegű pénzügyi ismeretekkel ezért 8-9 éves kor előtt nem érdemes terhelni a kicsiket, de pénzügyi szokásaik, attitűdjük, magatartásuk formálása már jóval korábban elkezdődhet. A későbbi pénzügyi döntési szituációkra fel lehet készíteni a gyerekeket azzal, hogy ne csak halljanak a tudatos vásárlási, megtakarítási, pénzügyi tervezési folyamatokról, hanem meg is tapasztalják azokat – akár egy jó fejlesztőjáték révén.

A „Suska és Zsozsó a Hőssuliban” társasjáték gyűjtemény az 5-8 éves gyerekek tudatos döntéshozatalhoz szükséges készségeit fejleszti. A társasjáték négy izgalmas játékával a gyerekek a tudatos tervezésről, a pénz értékéről, az okos pénzgyűjtés fortélyairól és a tudatos vásárlás alapjairól szerezhetnek játszva ismereteket.
A Terv című játék a memóriát és az együttműködési készséget is fejleszti. Fő célja, hogy a gyerekek megértsék a tervezés szükségességét. A játék kapcsán pedig érdemes beszélgetni a gyerekekkel a pazarlás elkerülésének és a bevásárlólista szükségességének fontosságáról. A Dolgom van című játékban a pénzkereset kerül előtérbe, hiszen tudjuk, hogy csak úgy szerezhetünk meg valamit, ha meg tudjuk venni. A fantáziát és mozgást is fejlesztő játék során a gyerekek megtanulhatják, hogy a pénzért meg kell dolgozni, ezzel együtt megismerhetik a pénz értékét, és szembesülhetnek vele, hogy a termékeknek különböző ára van. Az Arany Vonat a finommotorikát és a logikus döntéshozatalt is fejlesztő játék, melynek célja, hogy a gyerekek úgy hozzanak döntéseket, hogy a lehető legtöbb „kincset”, azaz érmét gyűjtsék össze a parti végéig az általuk kiszínezett pályán. A Kirakodóvásárban pedig a tudatos vásárlás és a takarékos gazdálkodás kerül előtérbe egy izgalmas lapcserélős kártyajáték révén.
A „Suska és Zsozsó a Hőssuliban” társasjátékgyűjteményt 2022 őszén a Pénziránytű Alapítvány ingyenesen juttatja el az óvodákba és az általános iskolákba, de a gyerekek a nyáron kipróbálhatják a Pénzmúzeumban is.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen