Majoros Hajnalka nagyon hiányolja már

A több mint egy éve tartó világjárvány miatt rengeteg koncert elmaradt, a rajongók mellet Hajni is nagyon hiányolja Majka fellépéseit, melyeket a gyerekekkel együtt bulizhatott. 

Majoros Hajnalka közösségi oldalán osztotta meg követőivel a tíz képből álló sorozatot, amivel emlékezett a nyugodt békeidőkre. Ahogy ő fogalmazott: "amikor még legálisan hömpölyögtünk a tömegben és ordítottuk torkunk szakadtából".

A feltöltött fotókon jól látszik, hogy a koncertek igazi családi programnak számítottak, ugyanis két fiúk, Marián és Olivér még a színpadon is buliztak büszke apukájuk mellet. A csinos modell, Majka partykarantén című dalából is idézett, ami remekül illik a most kialakult helyzethez, annak ellenére, hogy még akkor született, amikor még legmerészebb álmunkba sem gondoltunk arra, hogy ekkorát fordul a világ.

"Kitörölhetetlen emlékek, a fiúk is állandóan emlegetik… Emlékeztek a Parkra? Az Arénára? Plázsra? Nektek melyik hiányzik a legjobban?" - tette fel a kérdést követőinek Hajni. 

Majka 2020 végén maga is elkapta a vírust, ami miatt kórházba is került. Az énekes és műsorvezető  akkor a koronavírus-járvány egyik arca lett, aki a maga stílusában ment neki az álhírterjesztőknek, miközben bemutatta, mit él át egy fertőzött.

2021. április 01. 10:56
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
Ukrajna fegyverkezése és Európa versenyképessége - többek között ezekről a témákról tárgyalnak az állam és kormányfő...
Kiemelt jelentőségűnek tartják az anglikán és a katolikus egyház kapcsolatainak történetében.
Kétszer annyi kamerát szereltetett volna fel és több biztonsági őrt akart a párizsi Louvre igazgatója már korábban. ...
Kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint a Tisza párt háborús menetén. Ezt írta a közösségi médiában Orbán Viktor....
Ez lehet az emberiség energiafüggetlenségének kulcsa.