Majdnem belehalt a kislány saját hörcsögének harapásába

Az édesanyja felismerte a vérmérgezés jeleit, kórházba vitte. A hörcsögnek költöznie kellett.

Nagy-Britanniába, Larkhallban a kis Sapphire Swannack épp szeretett hörcsögével, Blue-val játszott, amikor az állat váratlanul megharapta az ujját.

Lucie, a lány édesanyja próbálta antibiotikumos kezeléssel ellátni gyermeke sebét és elállítani a vérzést, de a seb egyre nagyobb és veszélyesebb lett, sőt,  pár nap múlva a vérmérgezésre jellemző vörös csík kezdett felfelé kúszni a kislány karján.

Mikor az édesanya felismerte, hogy nagyobb baj lehet a harapásból, azonnal kórházba vitte lányát. Az orvosok rögtön infúzióra kötötték, mivel a beteg tünetei egyre erősödtek: heves és szabálytalan szívverés, nagyon magas testhőmérséklet. Az utóbbi tünet miatt, először Covid gyanúval izolálták és tesztelték a lányt, de szerencsére a teszt negatív volt.

Másnap reggel Sapphire-en rutin műtétet végeztek, mely során kitisztították sebét, így szerencsére nem juthatott el a fertőzés a szívéig.

Lucie hitetlenkedve állt a történtek előtt, hiszen először nem gondolta, hogy gyermeke életveszélyben van. Fontos tudni, hogy általában a hörcsög harapások nem fertőzőek, de bármilyen állat okozta seb esetében, ha az bedagad, jobb mielőbb orvoshoz fordulni.

Blue – a szíriai hörcsög azóta ismerősöknél került elhelyezésre. Az anyuka annyi jó tanáccsal látta el az új gazdikat, hogy húzzanak bokszkesztyűt, mielőtt hozzáérnek - írta a The Sun.

 

A címlapfotó illusztráció.

2021. március 29. 12:36
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Orbán Viktor miniszterelnök szerda este a Karmelita kolostorban hivatalában fogadta Moshe Kantor urat, az Európai Zs...
Állami intézmények informatikai rendszerét hekkelte meg egy Pest vármegyei tinédzser.
Magyar Péter teljesítené Brüsszel elvárását és elvágná az orosz energiahordozóktól hazánkat. A tiltás egy átlagos ma...
Megölték Donald Trump egyik fontos támogatóját, Charlie Kirk politikai véleményvezért.
Megölték Donald Trump egyik fontos támogatóját, Charlie Kirk politikai véleményvezért.