Magyar Péter végighazudta a kampányt, majd ma beült az Európai Parlamentbe

Magyar Péter lényegben végighazudta az európai parlamenti mandátumokért zajló választási kampányt, hiszen korábban gyakorlatilag minden nap elmondta, hogy esze ágában sincs beülni az unió döntéshozó testületébe. Most mégis ott van az alakuló ülésen - írta a Magyar Nemzet

A Tisza Párt alelnöke tavasszal, a választási kampány idején még tucatnyi interjúban és nyilatkozatban fogadkozott, hogy esze ágában sincs beülni az Európai Parlamentbe, sőt nemegyszer azzal kérkedett: a jövőben a „piacról fog megélni”.

Magyar Péter ezzel szemben most ma már ott ült az EP alakuló ülésén, ami ékes bizonyítéka annak, hogy számára csak a pénz és pozíció volt a fontos, a választást megelőző hetekben, hónapokban pedig tudatosan megtévesztette a szavazókat.

Fotó: Tények archív

De nézzük, korábban miket is mondott Magyar, aki egyébként a Tisza Párt európai parlamenti listáját vezette!

– Az Európai Parlamentbe biztos, hogy nem ülök be – bizonygatta például a Telexnek adott áprilisi interjúban.

A Blikknek szintén akkoriban nyilatkozva részletesebben is kifejtette, hogy miért az említett módon tervezi a jövőjét: „Azt tartanám logikusnak, hogy én vezessem majd a Talpra Magyarok Mozgalom (TMM) által támogatott pártlistát az EP-választáson, de erről majd a pártunk és a partnerpárt dönt közösen. Ugyanakkor nincs ambícióm arra, hogy európai parlamenti képviselő legyek, én 2026-ig, az országgyűlési választásokig itthon szeretnék dolgozni, hogy visszavegyük a hazánkat”.


Egy mezőhegyesi fórumon már arról beszélt, hogy bár ő fogja vezetni a pártja listáját, de nem megy ki Brüsszelbe: „Ezt megígérhetem! Itthon fogok dolgozni azért, hogy minél előbb kormányváltás legyen Magyarországon”.

Áprilisban, egy Sarkadon tartott fórumán Magyar a közösségépítésben játszott szerepére hivatkozva azt állította, a listavezetősége nem jelenti, hogy Brüsszelbe teszi majd át a székhelyét: „Én fogom vezetni ezt a listát, de én nem tervezem, hogy kimegyek Brüsszelbe, nyilván most a nevem miatt az esetleg hasznos. Én szeretnék itthon dolgozni június után is, és építeni ezt a közösséget”.

Azt is érdemes felidézni, hogy Magyar a kampány során számos alkalommal méltatta a Tisza Párt leendő EP-képviselőit, ám magát egyszer sem említette e pozíció potenciális várományosaként.

Ezzel szemben alig néhány nappal a június 9-i választások után Magyar Péter már arról győzködte a támogatóit, hogy feltétlenül ki kell mennie Brüsszelbe, s hogy havonta körülbelül nyolc nap kint tartózkodást venne igénybe az EP-képviselői munka, amit egyébként korábban kamu állásnak titulált.

Eredeti szándékainak leplezésére színjátéknak is beilló szavazást rendezett Magyar a közösségi oldalán. Ebben látszólag a szimpatizánsaira bízta a hogyan továbbról szóló döntést, de nagyjából féltucatnyi érvet sorolt fel amellett, hogy fel kell vennie az EP-mandátumot. Ellenérvként mindössze azt említette: sok követője nem szeretné, hogy kimenjen.

Nem meglepő, hogy a szavazás Magyar elképzelésének kedvezően zárult, s a politikus június végén erre hivatkozva is vette fel az EP-mandátumát.

2024. július 16. 14:54
Szexuális visszaélés és szeméremsértés miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy pécsi középiskolai testnevelőt...
Kétségbeesett lépésre szánta el magát a nyugdíjas.
A miniszterelnök szerint Európának nem Washingtonban kellene „kilincselnie”, hanem Moszkvával kellene biztonsági meg...
Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a MOL és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezés...
Heves vita előzte meg a gyilkosságot.
Forradalmi újítást vezetett be az MVM.
A férfi maszkban és napszemüvegben ment a boltba és buszjegyeket is elvitt. További részletek a Tényekben 18.00-kor ...
Magyar Péter teljesen ki van akadva, szabályosan őrjöng a saját embereivel, és nagyon rossz a hangulat a Tiszában; M...
Napi 1000 hordó olaj kitermelésére képes kút kezdte meg termelését Galgahévíz mellett. Az új lelőhely jelentősen hoz...
A kecskeméti MiG–29 alkatrész „lopás” valójában fedősztori lehet, amiben felelősség terhelheti Ruszin-Szendi Romulus...