Magyar kutatók fejlesztése védi ezentúl a veszélyeztetett állatokat

Afrikai elefántokat és más veszélyeztettet állatokat védő lövésdetektort fejlesztettek ki a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, az eszközöket Kenyában próbálják ki - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.

A közlemény szerint az amerikai Vanderbilt Egyetemen indult el az a fejlesztés, amellyel két szegedi tudós az afrikai elefántokat és később további veszélyeztetett állatfajokat akar megvédeni. Maróti Miklós, az SZTE Algebra és Számelmélet Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense a Tennessee állambeli Nashville-ben találkozott Kalmár Györggyel, az SZTE Műszaki Informatika Tanszék tanársegédjével. Két másik magyar kutatóval együtt fektették le a projekt alapjait, amely a bűncselekmények visszaszorítására már régóta alkalmazott lövésdetektorok elvét követi.

Az SZTE-s kutatók fejlesztésének újdonsága, hogy az afrikai elefántok nyakára rögzítik a két kilogramm súlyú eszközt, amely ezáltal az állattal állandóan együtt utazik, s ha eldördül egy lövés, a műszer detektálja a hangot és műholdas kapcsolaton keresztül riasztja a parkőrt, így ijesztve el a vadorzókat, akik az értékes elefántcsontért vadásszák illegálisan az állatokat.

A fejlesztés komoly kihívások elé állította a tudósokat: meg kellett oldaniuk, hogy több éven át képesek legyenek észlelni a hangokat az eszközzel az elefánt nyakán. A korábbi lövésdetektor-rendszerek ugyanis csak néhány hónapig működtek, szemben az SZTE-s kutatók új fejlesztésével, amely már két évig képes védelmet nyújtani az elefántoknak. Megoldandó problémát jelentett a hangok jó minőségű rögzítése is. Burkolat védi a szerkezetet a trópusi időjárás viszontagságai ellen, ám ez rontja a hangátvitelt. A megoldásként alkalmazott műgyanta-bevonat egyszerre nyújt kellő fizikai védelmet és teszi lehetővé a minőségi hangrögzítést.

A májusban kezdődő kenyai kipróbálást alapos előkészületek előzték meg. A kutatócsapat George Wittemyerrel, az elefántok nemzetközileg elismert szakértőjének segítségével, először teheneken, majd a San Diego-i állatkertben elefántokon is sikerrel tesztelte találmányát. Hamarosan két kenyai elefánt részesül szegedi védelemben. Az SZTE Innovációs Díjjal elismert kutatók reményei szerint az eszköz a jövőben az elefántok mellett akár más veszélyeztetett állatfajok esetében is segítséget jelenthet majd az orvvadászokkal folytatott küzdelemben.

 

MTI/a címlapfotó illusztráció

2021. április 15. 09:14
A magyar miniszterelnök összefogott a civil világgal, hogy létrehozzon egy új digitális polgári erőt.
Saját belső felméréseik szerint fölényes győzelmet aratna és elsöprő többséget szerezne a kormányoldal egy most vasá...
A szomszéd megvadult kutyája marcangolta az idős asszonyt.
Furcsa hóbortjának köszönhetően egy csapásra ismert lett.
Nem engedik ki a börtönből a rettegett bolti sorozatgyilkost: így döntött a büntetés-végrehajtási bíró. Erdélyi Nánd...
family
Ördög vagy elmebeteg? Közel húsz évvel a hírhedt „démoni megszállottság” után újra reflektorfénybe került a Naplóból...
family
Egy lány, akit az anyja elrejtett a világ elől. Senki sem tudott róla a városban. Most végre megszólalnak, mind a ke...
family
Milliárdos, aki luxusautóval jár jótékonykodni. A műkörömkirály, Jákob Zoltán most nem egy egzotikus szigetre, hanem...
family
Rutinjában nemcsak a test, hanem a lélek is szerepet kap.