Lobenwein Norbert a hazai fesztiválok jövőjéről is beszélt Demcsák Zsuzsának

„Egy fesztivál előállítása rendkívül költséges műfaj” – vallja Lobenwein Norbert. A fesztiválszervező hozzátette: a közönség hozzáállása és bulizási szokásai is megváltoztak, ami jelentősen befolyásolta a hazai piacot.

A Példaképek Demcsák Zsuzsával című műsor negyedik vendége Lobenwein Norbert fesztiválguru, számos jelentős hazai fesztivál kitalálója, alapítója és szervezője. A negyedik generációs fényképész családból származó Norbert nős, három gyermek édesapja. Saját bevallása szerint a magyar zenekarok ma olyan hőskort élnek, amilyenre korábban nem volt példa. Mindössze tizenkilenc éves volt, amikor szülővárosában, Sopronban – egy barátjával közösen – megalapította első fesztiválját. Elmondása szerint mindig alázattal és tisztelettel ült le a tárgyalóasztalokhoz. Bár eredetileg fotósnak készült – édesapja, nagyapja és dédapja is fotográfus volt –, az élet végül más irányba terelte. De vajon mire számíthatnak a bulizni vágyó fiatalok ma Magyarországon? A beszélgetés során sikerekről, kudarcokról és a hazai könnyűzenei ipar kulisszatitkairól is szó esik.


A Példaképek Demcsák Zsuzsával vadonatúj epizódja május 2-án délben debütál a TV2 Play oldalán, a teljes beszélgetés pedig május 10-én a TV2 Klubon is megtekinthető lesz.

2025. május 01. 11:29
Azt is tudni, mekkora összegre számíthatnak az érintettek.
Portugália északi és középső részén újabb helyeken keletkeztek erdőtüzek a magas hőmérséklet és az erős szél miatt -...
Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója határozott hangvételű Facebook-posztban utasította vissza Sándor Fe...
Nemzetközi összehasonlításban is kivételes intézkedéssorozatot vezet be idén ősszel és jövő év elején a kormány. A r...
Meghozta a család a nehéz döntést, elárvereznék az egykori tornász, Keleti Ágnes olimpiai aranyérmeit. Hogy miért és...
family
Luxusutak, pálmafás karibi szigetek, Florida, Kambodzsa, Amazonas és Vietnam. Már a fél világot bejárta a milliárdos...
family
Mélypontok, depresszió, és egy tönkrement kapcsolat terhe. Ha valaki, akkor Király Viktor pontosan tudja, hogy milye...
family
Fejvesztve menekülnek az emberek, milliókat evakuálnak most világszerte a part menti településekről. Hatalmas, 8.8 t...
family