Lezúzták egy család autóját a házuk előtt, egy 3 éves gyerek is benne ült - Videó

Az útról lehajtó kocsi is ripityára tört.

Drámai képsorokat rögzített egy kapucsengő kamerája az ausztráliai Melbourne egyik külvárosában, Werribee-n a napokban. Reggel egy család munkába, illetve óvodába indult, az édesanya beültette hároméves kislányát a hátsó ülésre, és bekötötte, miközben férje már beült a volán mögé.

Amikor a nő be akart szállni az anyósülésre, derült égből villámcsapásként, nagy tempóval felhajtott egy autó a járdára, majd letarolta a család kocsibeállón parkoló terepjáróját. Az asszony a földre zuhant, de rögtön felpattant, és kivette rémült gyerekét az autóból – részletezte kedden a Daily Mail.


A nőt könnyebb sérülésekkel szállították kórházba, az édesapa és kislány viszont a csodával határos módon karcolások nélkül megúszta az ütközést.

A család most nehéz anyagi helyzetbe került, ugyanis nem rendelkeztek biztosítással, az orvosi kezelések pedig sokba kerülnek, ráadásul kocsi nélkül is maradtak, így adománygyűjtést indítottak nekik.

A rendőrség szerint a vétkes autós pillanatnyi rosszulléte okozhatta a balesetet.

2024. december 17. 17:22
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family