Lezuhant az Afrikai Unió egyik helikoptere Mogadishu repülőterénél, többen meghaltak

Lezuhant az Afrikai Unió egyik helikoptere a szomáliai főváros, Mogadishu repülőterénél szerdán, legkevesebb hárman meghaltak - ismertette az MTI a szomáliai rendőrség sajtóközleményét.

A tájékoztatás szerint a helikopter az Afrikai Unió ugandai kontingensének a térségben aktív, al-Shabaab nevű egyik iszlamista terrorcsoport ellen harcoló egységéhez (AUSSOM) tartozott.

Az AFP francia hírügynökség szemtanúkra hivatkozva arról számolt be, hogy a szerencsétlenség helyszínére több mentő- és tűzoltóautó érkezett, többen pedig füstöt és tüzet láttak a helyszínen.

 Az AUSSOM közleményében három sebesültről adott hírt, hozzátéve, hogy őket kórházban ápolják, a Sonna szomáliai állami hírügynökség pedig az X-en azt jelentette, hogy a zuhanás nyomán keletkezett tüzet sikerült eloltani, jelenleg a károk felmérése zajlik.


A hírügynökség az ország légügyi hatóságaira hivatkozva azt is bejelentette, hogy a szerencsétlenség ellenére a repülőtéren nincs fennakadás a légi közlekedésben. 

Az Afrikai Unió közleménye szerint a gép a Mogadishutól 90 kilométerre északnyugatra található, az ország legnagyobb bázisának számító Baledogle támaszpontról indult, és a tervek szerint Mogadishu repülőterére érkezett volna.

2025. július 02. 16:46
Magyarország legnagyobb politikai erejének, egész Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte a Békemenetet a ...
Rekordszámú résztvevő gyűlt össze az idei Békemeneten csütörtökön Budapesten. A helyszíni tudósítások szerint soha n...
Hatalmas lyukakat fedezett fel a tiszás "tömegben" a 24.hu újságírója, így már az ellenzéki média is elismeri a Béke...
Összehasonlíthatatlanul többen voltak a Békemeneten – jelentette ki a Tények megkeresésére ifjabb Lomniczi Zoltán.
A Békemenet egyértelműen megmutatta, hogy továbbra is hatalmas tömegtámogatottsága van a kormány politikájának – mon...
A magyar származású világhírű zenész, Leslie Mandoki a saját szemszögéből mutatta meg a nyugat-európaiaknak és az am...
A Házasság első látásra új évadának szereplője kendőzetlen őszinteséggel beszélt arról, miért döntött úgy, hogy nem ...
A miniszterelnök a Békemenet után, a brüsszeli EU-csúcsra tartva adott interjút Bohár Dánielnek. A kormányfő hangsúl...
A Telex független és objektív újságírója megírta, hogy Magyar Péter sosem volt még ennyire magabiztos. Milyen kár, h...