Letartóztatták a pedofil Jeffrey Epstein társát

A néhai multimilliomos Jeffrey Epstein két évtizeden keresztül erőszakolt kislányokat, szerdán pedig sikerült elfogni a társát Jean-Luc Brunelt.

A népszerű francia modellügynököt a párizsi repülőtéren fogták el szerdán, mielőtt felszállhatott volna a szenegáli gépre.

Az ügyészek nemi erőszak, szexuális bántalmazás, emberkereskedelem és bűnügyi összeesküvés vádjával vették őrizetbe.

A Reuters szerint a letartóztatás azután történt, hogy a rendőrség 2019-ben vizsgálatot indított ellene.

Brunel, aki tagadta a felhozott vádakat, 2015-ben beperelte Epsteint, azt állítva, hogy lejáratta modellügynökségét a jogi problémáival.

A Fox News úgy tudja, Brunel neve közreműködőként merült fel Epstein kiskorú lányokkal való erőszakoskodásában. Az egyik egykori modell, Thysia Huisman elmondta, hogy alig volt 18 éves, amikor a modellügynökség a francia férfihoz tartozó bérházba küldte.

Mindennap győzködtem magam, hogy hagyjam ott őt és az ügynökséget, de még mindig utálom magam azért, amiért nem mondtam fel akkor, pedig sokszor visszaélt a helyzettel és bántalmazott - mondta Huisman.

Emlékszem mikor el kellett mennünk egy üzleti találkozóra és csak néhány italt ittam, de hirtelen homályos lett a látásom és megszédültem. Innentől elég töredezett a kép, hogy mi is történt. Arra emlékszem, hogy felvitt a szobájába, letépte a blúzomat, én pedig elájultam. Majd meztelenül ébredtem, zúzódásokkal a combomon. Egyszerűen tudtam, hogy megerőszakoltak. - folytatta a model.

A volt modell azt is megemlítette, hogy 11 másik nőt ismer, akik Brunel elleni vádakkal mentek a rendőrségre.

Epstein még 2019 augusztusában halt meg az egyesült államokbeli börtönében, és a boncolási jelentésből kiderült, hogy felakasztotta magát.

A címlapfotó illusztráció
Fotó: Facebook/MEGA Model Brasilia modellügynökség

2020. december 17. 13:55
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 7., vasárnap
MEGHALTAK - Áttért a szembesávba, tömegbalesetet okozott és meghalt egy sofőr Kisszállásnál, négy autó és egy hűtőka...
Legóból épített kerekesszéket egy lebénult kismacskának egy borsodi állatmentő. A kölyökre öt hetes korában találtak...
Nem sokkal Orbán Viktor beszéde előtt Magyar Péter és a Tisza szimpatizánsai hatalmas káoszt okoztak Kötcsén. A párt...
Béke, közös piac, gazdaságpolitika, saját pénz és függetlenség. Ezeket nevezte Orbán Viktor a 2026-os választás legf...