Leszakadt egy baba feje szülés közben, az orvosok nem voltak a helyzet magaslatán

A szülés természetes úton indult, majd horror lett a vége. Most újabb sokkoló részletek derültek ki.

A sokkoló eset még nyár elején történt az amerikai Georgia államban, amikor a 20 éves Jessica Ross-nak elfolyt a magzatvize – írta meg a Crime Online szerdán.

A fiatal nőt a hozzátartozói azonnal kórházba szállították, ám a szülés közben komplikációk léptek fel.

A gyermeket természetes úton kezdte el világra hozni a kismama, viszont miután a baba feje már kint volt, annyira beakadt az egyik válla, hogy a gátmetszés ellenére sem tudott utat törni magának.

Így az orvos úgy döntött, hogy császármetszést eszközöl és a másik irányba húzza ki a csecsemőt.

Ám amikor megfogta a gyermek lábát és elkezdte a kicsit visszarángatni a szülőcsatornába, az újszülött feje leszakadt a testéről.

Mivel a kismama altatásban volt, így a személyzet a tragédiát követően órákig elhallgatta a történteket a 21 éves édesapa és az anyuka elől.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Amikor azonban elmondták, hogy a kicsi nem élte túl a szülést, azonnal arról kezdték el meggyőzni a szülőket, hogy hamvasszák el, nincs szükség boncolásra.

Az orvos ugyanis ekkor még mindig titkolta a halál pontos okát, azt, hogy „lefejezte” az újszülöttet.

A gyásztól megtört pár viszont szerette volna először és utoljára látni szerelmük gyümölcsét.

Ekkor azonban sokkoló élményben volt részük. A baba testét egy törölközőbe csomagolva, a fejét rátéve adták át a párnak.

A fiatalok feljelentették az orvost és a nővéreket, akik ellen pert is indítottak, tőlük kártérítést követelnek.

A hatóságok orvosi mulasztással és hanyagsággal vádolják őket.

Az ügy vizsgálata még folyamatban van.

2023. augusztus 10. 17:42
Finom és a fogyókúrába is tökéletesen beilleszthető, most lerántjuk a leplet egy sokoldalú zöldségről
Az utóbbi hónapokban felszedtél egy kis felesleget? Ne aggódj, ezt a növényt TÖKéletesen beillesztheted a diétádba i...
Ellepték a rendőrök a belvárost, kiderült, mi történt
Több mint 100 egyenruhás jelent meg az utcákon.
A szingli mérlegekre rámosolyoghat a szerencse – eláruljuk, mire számíthatnak a csillagjegyek
Sok meglepetést tartogat október első hete a csillagjegyek számára. Van, akinek a pénzügyeire kell odafigyelnie, más...
Feladjuk a leckét! Íme egy elsősöknek szánt matekfeladat, Ön meg tudja oldani?
Több ezer internetező próbálja megfejteni a rejtélyes házi feladatot, eddig nem túl sok sikerrel.
Kiderült, mi van Zimány Linda telefonján
Elébe ment a kíváncsiskodóknak.
Ők az idei Bachelor – A Nagy Ő szereplői!
Október 9-től újra megtelik érzelmekkel a képernyő: útjára indul a Bachelor – A Nagy Ő legújabb évada, amiben ezútta...
Hozzávágtak egy széket egy tanárhoz, vérlázító videó készült egy osztályban
A tinédzser előbb kiabált, majd elhajította a fém széket.
Tudom, hogy életben van!
23 évvel ezelőtt eltűnt, azóta is hazavárják szülei Till Tamást. A fiú 11 éves volt, amikor egy vadasparkba indult g...
Szijjártó Péter: 4,5 milliárd forintos beruházással 120 új munkahely jön létre Győrben
A Melecs EWS GmbH osztrák elektronikai vállalat 4,5 milliárd forintos beruházásával 120 új munkahely jön létre Győrb...
Veszekedés után sírva fakadt
Ismét egymásnak esett a stúdióban Majoros Péter Majka és Tóth Gabi. A két mester szócsatája nem tűrt nyomdafestéket....
Még Karikó Katalin Nobel-díjáról is csak ostobaságok jutnak Fekete-Győr Andrásnak eszébe
Fontos üzenetet küldött a világnak Karikó Katalin - videók
Révész Attila olyan hírt jelentett be, ami megváltoztathatja a Kisvárda szezonját
Pokollá teszik egy farm lakóinak a mindennapjait a mindenre elszánt influenszerek
Szijjártó Péter: Egy patrióta fordulat az EP-választáson kihatással lehetne az ukrajnai háború menetére is

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.