Legalább 20-an erőszakolták meg a 15 éves lányt

A tinit nyolc napon keresztül folyamatosan bedrogozták és megerőszakolták.

Egy 15 éves tinilányt február végén nyolc nap alatt legalább 20 ember erőszakolt meg, akiket az incidens kapcsán letartóztattak - írta a Daily Mail. Az elkövetők között kiskorúak is voltak.

A lányt állítólag egy barátja és egy másik fiatal bevitte a városba, hogy iskolatáskát vásároljanak neki. Elmondása szerint, a férfiak a következő nyolc napban, a város  különböző pontjain, köztük egy parkban, bedrogozták és megerőszakolták.

Két rendőrt felfüggesztettek, mert tíz nappal a bűncselekmények után sem védték meg a sértett tinit.

A helyi rendőrfelügyelő, Sharad Choudhary azt mondta a két felfüggesztett tisztről, hogy „ezek a rendőrtisztek tíz nap bűncselekmény után sem cselekedtek és nem védték meg a kiskorú lányt”.

2021. március 19. 11:11
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Cápa marcangolt halálra egy 57 éves szörföst Sydney-ben. A férfi a barátaival ment ki a tengerre sportolni, amikor a...
Dinójelmezben, babakocsival és zsonglőrmutatványokat bemutatva is indultak futók a 40. Wizz Air Budapest Félmaratono...
Lezuhant egy kisrepülőgép vasárnap Prága Letnany nevű városrészében egy erdőben, a balesetben ketten vesztették élet...
Egyre több a beteg gyerek, alig indult el a tanév, máris sokan hiányoznak az iskolákból, óvodákból és a szokásosnál ...
Szatíroktól rettegnek az emberek Kazincbarcikán. Egy férfi a napokban az utcán támadt rá egy 16 éves lányra, aki a k...