Leemelték az esztergomi bazilika déli tornyának kupoláját

Az esztergomi bazilika felújítása során leemelték hétfőn a főszékesegyház déli tornyának kupoláját.

2022. szeptember 19. 16:27

Németh Tamás, a székesegyház felújítását vezető építész az MTI-nek elmondta: az 5 ütemben tartó felújítássorozat 3. üteme a déli torony teljes, külső belső felújítása, valamint a bazilika nagyobbik, a toronyban lévő harangjának restaurálása. A szakemberek azért döntöttek a tetőszerkezet leemelése mellett, mert a nélkül a harangkiemelés csak a torony falszerkezetének roncsolásával lett volna megoldható.

A harangot szerda reggel emelik ki - tette hozzá az építész.


Elmondta azt is: a kupolát a bazilika mellett, a földön restaurálják. A restaurátori dokumentáció és az engedélyeztetés után, várhatóan egy hónap múlva kezdődik az acél tartószerkezet felújítása és a rézlemez cseréje, amit így a járókelők, turisták is figyelemmel követhetnek majd egy erre a célra kialakított dobogóról.

A kupola levételéhez Magyarország egyik legnagyobb daruját használták, amely 75 méter magasra nyúlt fel, hogy leemelje a tetőszerkezetet, melynek legmagasabb pontja - a keresztje - csaknem 60 méter magasan helyezkedett el.


Németh Tamás megjegyezte: a tetőszerkezet levétele lehetővé teszi a jelenlegi, "toldozott-foldozott" és mindössze két harang fogadására alkalmas harangszék megújítását is. A munkálatok után a harangokat tartó szerkezet akár - az ekkora templomoknál szokásos - 5-6 harangot is képes lesz hordozni - mondta, hozzátéve, hogy új harangokat ugyan nem kap a bazilika, de megteremtik a későbbi bővítés lehetőségét.

A bazilika tervezett felújítása 13 milliárd forintból, várhatóan 2024 tavaszára készül el.

MTI/Fotók: MTI/Bodnár Boglárka

Hátborzongató, ahogy a kamionos bosszúból le akarta szorítani a fővárosi autóst - videó
A Budapesti Rendőr-főkapitányság befejezte a közúti veszélyeztetetés miatt folytatott nyomozást.
Budapesti Fidesz: Karácsony Gergely beismerte alkalmatlanságát
Karácsony Gergely főpolgármester beismerte alkalmatlanságát - írta Facebook-oldalán a budapesti Fidesz csütörtök
Vérfürdő az oviban, tömegmészárlást rendezett egy volt rendőr
Legalább 36-an meghaltak egy lövöldözésben - köztük túlnyomórészt gyerekek -, miután egy volt rendőr tüzet nyitott e...
14-szer szúrta meg fogorvosát a balassagyarmati férfi, videón a támadás
A két fél között egy fogászati beavatkozás miatt robbant ki a pereskedés Balassagyarmaton. Az 57 éves férfi ellen vá...
Robot segít a műtétekben a debreceni urológián
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DEKK) urológiai klinikáján végeztek robotasszisztált v...
Tények teljes adás, 2022. október 6., csütörtök
HORRORBALESET – 15 éves fiú halt meg egy brutális balesetben Gamásnál, Somogyban. Társaival részegen ültek egy furgo...
Tények röviden, 2022. október 6., csütörtök
Tények röviden adás
Nagy területen csökken a fátyolfelhőzet
időjárás-jelentés, 2022. október 6., csütörtök
Könyörtelen állatkínzásról rántották le a leplet Pusztaszabolcson
Egy lakossági bejelentés vetett véget az állatok szenvedésének.
Pikáns üzenetekkel zaklatják
Teljesen leépült fizikailag, tönkrement a térde és a vérnyomása is az egekben volt. Nádas György a poklot is megjárt...
Fokozódnak a harcok Ukrajnában
Erre ügyeljen, ha szabadtéri programot tervez a hétvégén!
A Soros Alapítvány egyik vezére elkapta a majomhimlő és a gonorrhoeát a New York Pride-on
A magyar válogatott focista megint szenzációt okozott a Konferencia-ligában
Simán nyert az Arsenal, Mourinho csapata megint kikapott az El-ben