Lecsaptak egy gyermekpornográf tartalmakat terjesztő bűnbandára - Videók

A rendőrök nyolc helyszínen csaptak le és négy, gyermekpornográf tartalmakat terjesztő bűnszervezethez tartozó embert fogtak el - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint az Europol és az Interpol közreműködésével azonosították a bűnszervezet vezetőjét, aki a lakásán lévő szerverről üzemeltetett a darkneten egy nemzetközileg ismert pedofil fórumot, amelynek több ezer magyar és külföldi felhasználója volt.

A gyermekpornográf tartalmak megosztására specializálódott fórum tagjai nagy mennyiségben tettek közzé és osztottak meg egymás között gyermekek szexuális kizsákmányolásával kapcsolatos felvételeket.

A gyanúsítottak közül az egyik a saját kisgyermeke, míg a másik a négyéves testvére ellen is követett el rendszeresen szexuális abúzust, amelynek felvételeit szintén megosztották a fórumon.

Az eljárás során őrizetbe vett emberek letartóztatására indítványt tettek az illetékes ügyészségen.

A fórum további felhasználóinak azonosítása folyamatban van.

A gyermekpornográf felvételek esetében az elkövető felelősségre vonása mellett a kibernyomozók kiemelt célja a felvételeken látható gyermekáldozatok azonosítása, a kiskorúak védelme és a szexuálisan kizsákmányolt gyermekek káros környezetből történő kiemelése - írták.

MTI/Címlapfotó: police.hu

2021. május 07. 06:04
Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnököt volt helyettese, Pintér Ferenc ezredes leplezte le: nepotizmussal, ...
Kocsis Máté szerint Magyar Péter hisztérikus kríziskommunikációba kezdett, miután Tarr Zoltán lebuktatta a Tisza Pár...
Magyarország a teljes behódolás politikáját folytatná az Európai Unióban, ha a Tisza Párt kormányzati pozícióba kerü...
Megöltek egy 40 éves nőt Ecsegen szombaton.
A kutatóűrhajós új oldalát mutatta meg rajongóinak.
Már a túrázókat is arra kérik, hogy segítsenek megtalálni a 27 éves Kaszás Nikolettet, akinek lassan egy hete veszet...
Egyre nyugtalanítóbb trend terjed világszerte: a szervezett bűnözői csoportok immár gyerekeket és tinédzsereket tobo...
Hatan megsérültek, közülük ketten életveszélyesen, amikor baleset történt a Győr Rally második napján a Bakonyban a ...