Különös találkozásban volt része Leslie Mandokinak, mélyen megérintette - videóval

A Mandoki Soulmates frontembere az emberségre hívta fel a figyelmet karácsony előtt.

Európa legnagyobb jótékonysági rendezvényén vett részt Berlinben Leslie Mandoki, ahol 21 millió eurót sikerült összegyűjteni rászoruló gyerekeknek. A népszerű zenész a hétfői Mokkában elmondta, ebben a vészterhes korszakban eljött az ideje, hogy a művészek valamit visszaadjanak a közönségnek, és az emberség fontosságát hangsúlyozta az ünnepek közeledtével.

A 30 éves Mandoki Soulmates frontembere úgy véli, a világ „krízisek labirintusába” került, elvesztette az iránytűt, és a művészek feladata, hogy segítsenek azt megtalálni.

Egy különleges találkozásban része volt a berlini jótékonysági eseményen, a 102 éves Margot Friedländerrel beszélgethetett, akinek az egész családját kiirtották a második világháború idején, és aki máig harcol az iskolákban az ellen, hogy ez a szörnyűség feledésbe merüljön.

Nincs muszlim vér, nincs keresztény vér, nincs zsidó vér, csak embervér van

– idézte a holokauszt-túlélőt Leslie Mandoki, és az a gondolat benne is mély nyomot hagyott.

Kitért a zenekaruk egyik alapítója, Al Di Meola állapotára is, aki nyolc héttel ezelőtt egy bukaresti koncertjén szívinfarktust kapott. A gitárosnak körülbelül 120 fellépést kellett lemondania, de már egyre jobban halad a felépülése, és a közös munkába is belevetette magát, mikor Lesie New Yorkban járt nála.

Mandoki átadta barátjának a Magyar Képek aranylemezt, amelynek sikerét elmondása alapján egy kicsit a TV2-nek is köszönhet.
 

2023. december 18. 10:34
Ezek bizony súlyos milliók: Döbbenet, mit adtak le a TV2-n
A pénz nem számít.
Több halálos áldozata van a Krathon tájfunnak Tajvanon
Eddig két halálos áldozata van a Krathon tájfunnak, amely csütörtökön viharos széllel és özönvízszerű esővel érte el...
Súlyos sérülést szenvedett a Dancing with the Stars versenyzője, meg kellett műteni
Hatalmas fájdalmai voltak.
Döbbenetes részletek: Több órán át bilincsben volt egy magyar híresség
A dolgát sem tudta elvégezni.
Botrányos videó: Mással volt elfoglalva a Gyöngyös-Budapest busz sofőrje vezetés közben
Néha az utat is figyelte.
Teljesült a kívánságom!
Kecses mozdulatok, igéző tekintetek, na és persze a semmivel sem összehasonlítható látvány. Aki csak a parton jár, m...
Tények teljes adás, 2024. október 3., csütörtök
GYILKOSSÁG - Leszúrtak egy 24 éves férfit egy dunaföldvári lakásban, a párja apja végezhetett vele, megszúrta, majd ...
Igen, együtt vagyunk!
A hír igaz! L. L. Junior és Dárdai Blanka ismét együtt vannak! Legalábbis minden erejükkel azon vannak, hogy megment...
Félünk elaludni!
Rettegnek az emberek, félnek elaludni, félnek mindkét oldalon, mindkét országban, Izraelben és Libanonban. A Zsidó ú...
Imádkozunk értetek!
Az egyik pillanatban még mosolyognak, jókedvűen beszélgetnek, a másikban már egy kórházban fekszenek öntudatlanul, k...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.