Külföldi unokázós csalók csaptak le a magyar idősekre, volt, aki a megtakarítását adta oda

Milliókkal húzták le az aggódó áldozatokat.

Magyarországon fogták el azt a két szlovák férfit, akik magyar áldozataikat azzal az ürüggyel hívták fel, hogy a hozzátartozójuk bűncselekménybe keveredett, és a rendőrségen tartják fogva – írta meg a police.hu.

A rosszindulatú telefonálók ezzel megijesztették az időseket és lelki nyomást gyakoroltak rájuk. Sőt, ügyvédnek adták ki magukat és milliós összegekért vállalták, hogy azonnal kiszabadítják hozzátartozójukat.

A csalók nagy rutinnal adták elő a begyakorolt meséjüket, így a gyanútlan nagymamák, nagypapák, asszonyok és férfiak az összes pénzt, ékszert összegyűjtötték, hogy megmentsék szeretteiket.

Volt, aki még a bankba is elment, hogy a megtakarításához hozzányúljon.


A 29 és a 21 éves szlovák férfiak a gyanú szerint egy komáromi nőtől így 3 millió forintot, további három áldozattól pedig több mint 7 millió 500 ezer forintot zsebeltek be az elmúlt egy hónapban.

A rendőröknek sikerült megállapítani a két szlovák állampolgár személyazonosságát, majd kedden elfogták őket.

A bűnözők két órával a bilincsbe verés előtt Békés Vármegyében több mint 4 millió forintot csaltak ki egy áldozattól.

A rendőrök megtalálták az autóba rejtett készpénzt, az unokázós csalókat pedig előállították, majd eljárást indítottak ellenük.

Kihallgatásukat követően a komáromi rendőrök őrizetbe vették őket, csütörtökön pedig 1 hónapos letartóztatásukat rendelte el a Komáromi Járásbíróság nyomozási bírája - áll a Tatabányai Törvényszék sajtóközleményében.

2023. július 13. 16:26
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Magyarország miniszterelnöke Facebook-oldalán üzent az áldozat hozzátartozóinak.
A kényszersorozott magyar állampolgárt állítólag vasdoronggal ütötték. Hetekkel később a beregszászi kórházban várat...
Még több halálos áldozattól tartanak Texasban a már több mint száztíz halálos áldozatot követelő áradások után, ahol...
Az Európai Bizottság elnöke nehéz helyzetbe kerülhet a közelgő bizalmatlansági szavazáson – állítja a kezdeményezés ...
Negyvenkét, emberi maradványokkal teli zsákot találtak a nyugat-mexikói Jalisco államban egy ingatlanon az ország el...