Kulcsár Edina elárulta, hogy adott le 10 kilót - Videó

A kétgyermekes anyuka fogyókúrája annyira jól sikerült, hogy alig három hónap alatt több mint tíz kilót fogyott. 

2021. május 10. 10:49

Kulcsán Edina elégedetlen volt az alakjával, ezért nemrégiben az életmódváltás mellett döntött.

A modell február közepén kezdte a fogyókúrát, amit meg is örökített, és alig két és fél hónappal később már több mint 10 kilóval kevesebbet mutatott a mérleg. A szembetűnő különbséget egy bikinis videóban mutatta meg a minap.

"Az első videó február 18-án készült, mert már akkor elhatároztam, hogy idén beachbody-t szeretnék, a másik videó pedig ma reggel készült, vagyis május 8-án. Nagyon hamar sikerült elérnem a célom, hogy a mérleg ne 71 kilót mutasson, hanem csak 60 körülit, bár ezt már egy ideje teljesítettem, csak a videó felvételére nem volt eddig időm. RENGETEG kérdést kapok, hogy hogyan csináltam, de a válasz egyszerűbb mint gondolnátok. Akaraterővel és fegyelemmel értem el ezt az eredményt. (Egyébként meg ,,csak” pár kilót fogytam. Vannak akik 20-30 vagy akár annál többet is fogynak! Na az a nem kis teljesítmény!)" - írta bejegyzésben a sztáranyuka. 

"Folyamatosan kéritek, hogy írjam le, hogy kezdtem, miket ettem, milyen egyéb praktikám volt, így erről majd egy külön posztban írnék/mesélnék! Mindenesetre büszkeséggel tölt el, hogy meg tudtam csinálni. Nem az a célom ezzel a videóval, hogy bárkit fogyásra buzdítsak! Mindenkinek a saját maga döntése, hogy ő, hogyan érzi jól magát a bőrében. Én így érzem magam jobban! Ezúton is szeretném mindenkinek megköszönni, aki buzdító üzeneteket írt nekem és szurkolt, hogy minél hamarabb elérjem a célom" - zárta bejegyzését Kulcsár Edina.

Már az édesapjánál is jobban játszik Cristiano Ronaldo fia
A futballsztár édesanyja szerint unokája már most sokkal ügyesebben kezeli a labdát, mint Ronaldo 11 éves korában.
Lependerítette magáról a rablót az idős nő
A 70 éves nő táskáját próbálta megszerezni egy fiatal férfi, ám alul maradt a táskáért folyó küzdelemben.
Tönkretették a szupermodell arcát és ezzel az életét
Drámai vallomás: az egykor gyönyörű nő alig tud tükörbe nézni, annyira elborzasztja a látvány.
Szokatlan erdei állatok jelentek meg Róma belvárosában - Videó
Az örök városban élők nyugalmát olyasmi zavarta meg, amire ők sem számítottak.
21 karátos arannyal készült a hollóházi Nimród porcelán készlet a Vadászati és Természeti Világkiállításra
Új kollekciót mutatott be a Hollóházi Porcelánmanufaktúra csütörtökön Budapesten.
Tények teljes adás, 2021. szeptember 23, csütörtök
GYILKOS - Kirabolt egy trafikot és brutálisan összeverte az eladót egy mezőpeterdi férfi. Most kiderült, hogy Németo...
Elkényeszteti az unokáit Nagy Feró
Szabályosan elkényezteti unokáit Nagy Feró. A Beatrice frontembere szinte mindent megenged nekik. A három kisgyerek ...
Egyszer szerepelt, máris sztárrá vált
Akkorát énekelt a Sztárban Sztár Leszek! harmadik válogatóján, hogy Tóth Gabi harcba szállt érte: azért, hogy ő lehe...
Egy igazi férfira vágytak, megkapták
Már csak két nap van hátra és megnyitja táncparkettjét a Dancing with the Stars, ahol nemsokára mindenki táncol! Dob...
Árverezi a vagyonát Lagzi Lajcsi
Az elsőfokon letöltendő börtönbüntetésre ítélt mulatós zenész, Galambos Lajos a bírósági per lezárása után összeült ...