Felmentették kedden azt a 70 éves férfit, akit még 1975-ben ítéltek életfogytiglani börtönbüntetésre, holott ártatlan volt – írta a The New York Times.
Az amerikai Glynn Simmons azután került rács mögé, hogy 1974 decemberében egy edmond-i italboltot két rabló kifosztott, és fejbe lőtték az eladót. A rendőrök egy testvérpár után nyomoztak, akik egy másik gyilkosságot is elkövettek. Azért került mégis Simmons és egy férfi a látókörükbe, mert részt vettek ugyanazon az összejövetelen Oklahoma City-ben, amelyen ők is.
Társát 2008-ban a bíróság feltételesen szabadlábra helyezte, Glynn Simmons számára pedig 2023 júliusa hozta el a fordulópontot. Kiderült, az ügyészek nem adtak át minden bizonyítékot a védőügyvédeknek, egyebek között azt sem, hogy egy tanú több személyt is azonosított, majd saját vallomásával is ellentmondásba keveredett.