Klónozták Beleznay Endrét, az eredmény nem is sikerülhetett volna jobban - videóval

A színész lánya édesapja kiköpött mása, ám nem csak külsőre hasonlítanak, a karrierben is hasonló érdeklődést mutatnak.

Beleznay Endre és lánya, Bodza a csütörtök reggeli Mokka vendégei voltak, ahol a 26 éves lány szárnybontogatásáról és szüleitől való függetlenedéséről meséltek.

Úgy tűnik nem esett messze az alma a fájától, ugyanis nem csak külső vonásaik egyeznek nagyon, de érdeklődési körük is hasonló: fiatal lány is a kamera előtt találta meg számításait. Bodza statisztaként vesz részt nemzetközi és hazai produkciókban, így a forgatások idején hollywoodi sztárokkal is van alkalma együtt dolgozni, találkozni.

Első nemzetközi munkája a Vardy kontra Rooney: A bírósági dráma sorozathoz köthető, azonban fél év alatt számos más alkotásban is szerepelt.


Egyik legnagyobb élményének a Michael Sheen-nel való munkáját tekinti, akire tinikorában, az Alkonyat című népszerű, vámpíros filmben figyelt fel olyan színészek mellett, mint Kristen Stewart, vagy Robert Pattinson.

A bájos lány azonban a karrierje mellett magánéletére is kellő időt fordít, jelenleg párkapcsolatban él kedvesével, akivel össze is bútoroztak.

Bodza 20 évesen repült ki a családi fészekből, az akkori barátjával költözött össze, majd kapcsolatuk végén újra hazahúzta a szíve.

Jelenleg ugyan már csak látogatóba jár haza, ám, ha úgy adódik, néha szüleinél hajtja álomra a fejét.

2023. január 26. 10:46
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...