Kizárólag időskorú vagy fogyatékossággal élő emberek voltak az áldozatai a rablónak

Németországban fogtak el egy szökésben lévő rablót, a 35 éves férfit többrendbeli minősített rablás bűntette miatt kereste a Budai Központi Kerületi Bíróság és a Nyíregyházi Törvényszék.

A férfi által elkövetett rablások áldozatai kizárólag időskorú vagy fogyatékossággal élő emberek voltak.

Elfogása után a férfi feltételesen szabadlábra került, de ez idő alatt újabb rablásokat követett el, 2020 végén pedig eltűnt a hatóságok elől. A bűncselekmények súlyossága miatt a rendőrség kiemelt figyelemmel kezelte a szökésben lévő férfi ügyét, ezért felkutatását a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda életvédelmi és célkörözési főosztálya kezdte meg, amely megállapította, hogy a rabló Németországban rejtőzködik a magyar hatóságok elől. Felvették a kapcsolatot a német központi célkörözési egységgel és velük együttműködve megtalálták a férfit egy Stuttgart melletti kis településen.

A szökevényt összehangolt akcióban fogta el a német hatóság szerdán, kiadatásáról később döntenek.

Police.hu/A címlapfotó illusztráció 

2021. április 18. 07:47
Szemtanúk szerint Odesszában, a rendőrök kezdtek toborzási akcióba. A történtekről a helyi lakosok beszámolói alapjá...
Iránban kivégezték az állam ellen harcoló Népi Mudzsahedek (Mudzsahedin Halk, MEK) nevű emigráns szervezet két tagjá...
Tűzoltó repülőgépek és helikopterek folyamatosan dolgoztak vasárnap Görögországban, ahol a mentőszolgálatok továbbra...
A hadkiegészítő központ emberei nyilvános helyszínen, a mikolajivi piac területén igazoltatták az ukrán férfiakat. A...
A Harcosok órája című műsor első adásának Orbán Viktor volt a vendége. A miniszterelnök Németh Balázzsal beszélgetet...
A Harcosok Órája podcast legelső vendége Orbán Viktor miniszterelnök.
Kormányváltással próbálkozott a Samantha Power vezette USAID a 2022-es országgyűlési választásokon, Joe Biden megbíz...
időjárás-jelentés, 2025. július 27., vasárnap
13 ÉVIG BEZÁRVA - Csak a Naplóban szólal meg az a 13 éves mezőtúri lány, akit a saját édesanyja tartott fogva. A nő ...
family