Kitört a tűzharc a magyar határ közelében, egy katona életét vesztette

Egy másik katona is megsebesült a lövöldözés során. 

A Bécsújhelyi laktanyában pénteken reggel 7 óra körül az egyik őrkatona és felettese között heves vita robbant ki, melynek következtében tűzpárbaj kezdődött.

Mindez odáig fajult, hogy az őrkatona életét vesztette, míg nála magasabb beosztású társa kórházba került.

Johann Baumschlager rendőrségi szóvivő közölte, az ügyben nyomozást indítottak, egyelőre a nyomok rögzítése és a kihallgatási folyamat zajlik – írta meg a Heves vármegyei hírportál.

A fotó illusztráció: Shutterstock

2023. január 06. 14:35
A Tisza beemelte programjába Brüsszel orosz energia tiltására vonatkozó célkitűzését. Az intézkedés minden magyarnak...
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Európának fel kell hagynia azzal, hogy kizárólag az Egyesült Államokra tá...
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
Elhunyt Elek Judit szinte egy időben azzal, hogy ma este Párizsban a tiszteletére tartott díszvetítésen levetítik a ...
Az énekesnőt most már lábacskák és babaillat veszi körül.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf kijelentette, újabb videón láthatjuk, hogy a volt vezérkari főnök arról beszél, tele van...
A magyar miniszterelnök szerint politikai, pénzügyi és energetikai döntések is szembemennek hazánk érdekeivel.