Meghalt Elek Judit

Hosszas betegség után 2025. október elsején elhunyt Elek Judit, Kossuth-és Balázs Béla-díjas filmrendező, aki novemberben 10-én lett volna 88 éves.

1945-ben, az akkor nyolcéves Jutka túlélte a Budapesti gettót, és már a Színház- és Filmművészeti Főiskolán írta meg az „Árvácska” című, Radványi Géza által megvalósított filmforgatókönyvében, hogyan vált ő is pontosan ugyanolyan elveszett, kihasznált gyermekké, mint Móricz főhőse. A legendás Máriássy-osztályba járt többek között Huszárik Zoltánnal, Szabó Istvánnal, Kézdi-Kovács Zsolttal, későbbi férjével, akinek több mint fél évszázadig volt társa. Mivel neki, mint lánynak csak dramaturg diplomát akartak adni, híradózni kezdett és Alapító tagja lett a Balázs Béla Stúdiónak.

1962-ben első dokumentumfilmje, a „Meddig él az ember” bekerült a cannes-i versenybe. Ezután kapott lehetőséget a „Sziget a szárazföldön”című játékfilmre, amelyet Mándy Ivánnal írt és 69-ben Cannes-ban mutattak be nagy sikerrel a Kritikusok Hetén. A szokatlan szereposztásban kirívóan zseniális Kiss Manyi hattyúdalának volt némi hazai sikere, de ez eltörpült az államilag szponzorált támadó kritikák mellett, amelyek azt találgatták, hogy Elek Judit miért készít dokumentumfilmes módszerekkel játékfilmet.

A 70-es években több olyan dokumentumfilmet is csinált bányász közösségekről, amelyek tananyaggá váltak a világ számos táján, mert a szereplők nyíltsága és naivitása révén olyan meztelenül ábrázolta társadalmukat, amely drámai intimitás valóságra gyakorolt hatása már szinte elviselhetetlen nyomást fejtett ki a szereplőkre.

A magyar közönség szerette ezeket a filmeket, de hamar megfosztották őket tőlük, a hatalom betiltotta, elhalasztotta a bemutatókat és ijedtségében lehúzó kritikákat jelentetett meg. Amikor a hetvenes évek végén Elek Juditot visszaengedték a játékfilmezéshez, nem változtatott a módszerein, és brutális őszinteséggel ábrázolta a saját életének aktuális, legintimebb folyamatait a "Majd holnap" című filmben, amely 78-ban Locarnóban díjat nyert, de a hazai siker csak a szakmán belül és a szűk kör számára volt evidens, az itthoni kritikák ismét ennek az ellenkezőjéről árulkodtak.

Az 1980-ban készült „Vizsgálat Martinovics Ignác szászvári apát és társai ügyében”, a jakobinusok forradalmának bukása utáni vallatás akkori magyar valóságára rímelő részleteibe vezetett be. Ugyan tévéfilmként készült, de fesztiválokon vetített játékfilmmé avanzsált a mű aktualitása és komolysága miatt, nem utolsósorban mert a hazai ellenzék meghatározó szereplőit vonultatta fel fontos szerepekben. Következő játékfilmje ugyanennek a kíméletlenül lemeztelenítő stílusnak a jegyében, a szabadságharc leverése után

Petőfi özvegyének klausztrofobikus kapcsolatáról szóló „Mária nap” az 1984-es Cannes-i versenyben került bemutatásra, ahonnan még a tengerentúli forgalmazás is felkapta. Ebben az évben kapta meg a francia Irodalom és Művészetek Rendjének lovagkeresztjét.

A 80-as évek végén csinálta meg a „Tutajosokat”, a tiszaeszlári vérvád peranyagából született nagyszabású nemzetközi filmet, ami aztán történelmi tananyaggá vált a világ egyetemein, miközben Magyarországon többször halálosan megfenyegették. Színházban is rendezett, például Széchenyiről, de ezt is felvette videóra és filmet csinált belőle.

A kilencvenes években óriási sikerrel tért vissza a dokumentumfilmhez, amikor Elie Wieselt és barátait elvitte Erdélybe és Auschwitzba a Holokauszt kapcsán. Egy mélyen személyes filmet készített, ami aztán egy nagyon széles réteghez jutott el. Az egész világon nézték, nézik a mai napig és nagyra értékelik Elie Wiesel üzenetét, a Mondani a mondhatatlant, amit magyarul Fodor Tamás, franciául Jean-Hugues Anglade és angolul William Hurt tolmácsolt.

A saját regényéből megfilmesített „Ébredés” már a "Tutajosokban" is érezhető eltávolodását mutatta be dokumentarista módszerekkel, de közben megint fontos szerepet osztott egy amatőr szereplőre, aki az önéletrajzi történet főhősét játszhatta el. Férjével, Kézdi-Kovács Zsolttal létrehozták a Dánielfilm Stúdiót, ahol további dokumentumfilmeket készítettek , valamint két utolsó játékfilmjét, a "Hét nyolcadik napját" és a "Visszatérés/Retrace"-t. Utolsó filmes munkáját a "És a halottak újra énekelnek" című koncertfilmet az kipusztított erdélyi zsidók hátrahagyott kottáiból építette fel.

A fesztiváldíjak és állami kitüntetések elismerése után az utóbbi években számos retrospektív vetítésen szerepelnek újra a filmjei a világ legfontosabb vetítőtermeiben. Franciaországban ebben a hónapban adták ki 17 filmjéből álló díszdobozban a teljes munkásságát. A párizsi Cinema Du Réel fesztivál nagy sikerű retrospektívval ünnepel ezekben a napokban.

Meghatározó egyéniségek voltak barátai és alkotótársai, így az írók közül Mándy Iván, Nádas Péter, Mészöly Miklós, Pethő György, Bereményi Géza, Szilágyi István. Operatőrként Ragályi Elemérnek kiemelkedően nagy szerep jutott az életműben, de Balog Gábor, Halász Gábor, Jancsó Nyika, Zöldi István, Pintér Georg, és fia Berger László is felelősek képi világáért.

Kiemelkedő zeneszerzőkkel dolgozott együtt Vujicsis Tihamér, Cseh Tamás, Kurtág György, Melis László személyében. Állandó szereplői és barátai közül ki kell emelni Fodor Tamást, aki társulatvezetőként és színészként is maradandót alkotott.

Elek Judit és Kézdi-Kovács Zsolt hagyatékát egyetlen fiuk, Berger László operatőr-producer kezeli.