Kiszállt az autóból és ököllel ütni kezdte a másik sofőrt - videóval

Az esetről videó felvétel is készült, amit egy fedélzeti kamera rögzített pénteken. Jól látszik, hogy a sofőr a forgalommal szemben ment és többször is majdnem balesetet okozott, ezért szólt rá valaki, az ámokfutó pedig üldözni kezdte majd rátámadt. Egy ügyvéd szerint akár börtönbe is kerülhet.

A csak a lábai látszottak ki, derékig behajolt az ablakon, meg akarta ütni a furgon sofőrjét egy ámokfutó autós Sülysápon. Ezután a dühöngő férfi beleütött a visszapillantó tükörbe, visszaszállt az autójába és elhajtott. A felvételt egy autó fedélzeti kamerája rögzítette.

A verekedést megelőzően az ámokfutó életveszélyesen, a forgalommal szemben ment folyamatosan és kis híján frontálisan összeütközött egy motorossal is, akinek az utolsó pillanatban sikerült csak elkerülni az ütközést. Nemsokkal később az ámokfutó bevágott a fehér furgon elé, kiszállt az autóból és ököllel ütni kezdte a furgonost, azért, mert ezt megelőzően szóváltásba kerültek. Ugyanis az ámokfutó sofőr korábban már többször is majdnem balesetet okozott.

Másik kocsiba is majdnem belement, az én autómba is majdnem, záróvonalon akart előzni, jött szemből egy autó és ott ugye majdnem egy frontális baleset lett, ezt szóvá tettem neki. Ablakon keresztül ment a szóváltás és ez miatt utánam jött

– idézte fel a furgonos.

A videón jól látszik, hogy az ámokfutó korábban is már szabálytalanul a lábát az ablakon kilógatva vezetett hosszú kilométereken keresztül. Miután pedig szóváltásba került a furgonossal, többször is kis híján balesetet okozott, hogy utolérje haragosát.

Keresztbe állt a kocsim előtt kiszállt, próbált is megütni párszor, amire nyilván jött neki a válasz de, azért azt hozzáteszem, hogy biztos, hogy nem volt tiszta állapotban, úgyhogy teljesen zavart állapotban volt, de ezek után egyébként visszaült az autóba aztán elhajtott

– tette hozzá.

Egy ügyvéd szerint az ámokfutó azzal, hogy rátámadt a furgon sofőrjére, garázdaságot követett el.

Ezenkívül még felmerülhet a közúti közlekedés rendjének megzavarása és az elsőbbség és előzés szabályainak megsértése szabálysértés, amely 200 ezer forintig történő pénzbírsággal és akár 1 éves eltiltással, míg a garázdaság 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a BTK szerint

- mondta a Tényeknek Borbély Zoltán ügyvéd.

Amennyiben a férfi ellen eljárás indul, akár börtönbe is kerülhet.

2025. augusztus 03. 12:23
Bejegyezték a TISZA Kárpátaljai Magyarok Társasága Polgári Szervezetet, melynek vezetője Tseber Roland Ivanovics, Ma...
Magyarország nem írta alá az Európai Tanács közös nyilatkozatát Donald Trump és Vlagyimir Putyin közelgő találkozója...
A Magyar Péterhez köthető emberek és szimpatizánsok durvasága azt mutatja, hogy kétségbe vannak esve a jövő évi vála...
A béke érdekében párbeszéd kell, ezért Magyarország továbbra is támogatja Donald Trump, az Egyesült Államok elnökéne...
Forró nyári napsütés, benzingőz és vízpermet – a 18. Jet-ski Sztár Kupán most nem a színpadon vagy a kamerák előtt b...
family
FÉRJ ÉS FELESÉG! - Viharok, újrakezdés, és most itt az esküvő! Curtis elvette Barnai Juditot, szűk körben, meghitt ...
family
Fergeteges sztárpörgéssel jön a Szerencsekerék! Mihályfi Luca, Nagy Zsolt Leo, Papp Máté Bence és Kasza Tibi csapnak...
family
Hatalmas bulival indult hétfőn este a Hal a tortán harmadik hete, ezúttal az egykori győztesek ragadtak fakanalat, h...
family
SZÖRNYŰ - A boltból biciklizett hazafelé, halálra gázoltak egy kilencéves kislányt Sátoraljaújhelyen hétfőn, a gyere...