Kijöttek a templomból, elgázolta őket egy sofőr nélküli autó

A két nő éppen egy templomból lépett ki, amikor egy elguruló jármű elgázolta őket egy lejtős úton a romániai Maros megyében szerdán – számolt be az esetről a Maszol.

A rendőrséget dél körül riasztották a 84-es községi útra Oláhsályin, ahonnan a mentők kórházba szállítottak egy 66 és egy 68 éves sérültet.

A vizsgálat során kiderült, hogy egy nő nem húzta be a kéziféket autóján, miután leparkolt egy felhajtón.

Ezt követően gázolta el a jármű a templomból éppen távozó helyieket.

A hatóságok a szerencsétlenséget követően bűnügyi eljárást indítottak gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.

A fotó illusztráció: Shutterstock

2023. december 28. 14:46
Akinek Zelenszkij fontosabb, mint a kényszersorozás során agyonvert Sebestyén József és a családja, az ne papoljon n...
Újabb szörnyű képsorok készültek Ukrajnában a kényszersorozásról.
Denisz Smihal ukrán miniszterelnök benyújtotta lemondását, az erről szóló, kézzel írott nyilatkozatát kedden tette k...
Egy hajszálon múlott, hogy újabb fordulatot vegyen az élete.
HAZATÉRÉS - Véget ért Kapu Tibor küldetése, sikeresen landolt a magyar asztronautával a fedélzetén a Dragon űrkapszu...
időjárás-jelentés, 2025. július 15., kedd
KÜLDETÉS TELJESÍTVE! - Történelmi siker, döbbenetes felvételeken, ahogy landol Kapu Tiborék űrkapszulája, most mutat...
family
Elindult a visszaszámlálás, bármelyik percben megszülethet Vajna Timi kislánya. De előtte még adott nekünk egy utols...
family