Kigyulladt egy óriási csarnok Rákospalotán

Sikerült eloltani a XV. kerületi csarnoképületben hétfő délután keletkezett tüzet - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője az MTI-vel.

Kiss Ádám elmondta, a tűzoltók az utómunkálatokat végzik és átszellőztetik az épületet.

Tájékoztatása szerint a csarnokban dolgozók mind elhagyták az épületet még a tűzoltók kiérkezése előtt, az egységek pedig az oltás során egy gázpalackot is kihoztak a csarnokból.

A tűz keletkezésének körülményeit tűzvizsgálati eljárásban vizsgálják majd - tette hozzá.

A katasztrófavédelem a honlapján azt írta, hogy a Rákospalotai határúton, a Késmárk utca közelében lévő üzemben karnisok összeszerelésével, tárolásával foglalkoznak, a tűz nagyjából 1200-1500 négyzetmétert érintett.

A katasztrófavédelmi mobil labor vizsgálta a környék levegőjének összetételét, káros anyag veszélyes koncentrációját nem mutatták ki - fűzték hozzá.

MTI

2025. augusztus 11. 19:02
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
AGYONVERHETTÉK ÉS ELREJTETTE - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a nagydorogi csecsemőgyilkossággal. A nő két különböz...
family