Kiderült, hogy van Tiger Woods autóbalesete után

Eszméleténél van és mindenre reagál Tiger Woods korábbi világelső golfozó, aki súlyos autóbalesetet szenvedett Los Angelesben.

Ahogy korábbi cikkünkben megírtuk, a 45 éves sztár helyi idő szerint kedden 7 órakor borult fel a kocsijával, melyből a tűzoltók vágták ki. A Los Angeles-i kórház főorvosa, Anish Mahajan tájékoztatása szerint Woods jobb lábán több nyílt törés volt, az operáció során a sípcsontját, valamint a bokacsontját is rögzíteni kellett csavarokkal. A megyei tűzoltóság vezetője azt nyilatkozta, Woods egyedül ült a járműben, és eszméleténél volt, amikor a szakemberek a baleset helyszínére értek.

Tiger Woods hivatalos Twitter oldalán szerda reggel közzétettek egy posztot, amelyben megerősítették, hogy a híres golfozó autóbalesetet szenvedett. Meg kellett műteni a jobb lábszárát és bokáját, de azóta eszméleténél van és a gyógyulás útjára lépett. Mindenkinek köszönik a sok törődő üzenetet, és hálásak az orvosoknak és a kórháznak az ellátásért - írták.

"Súlyos, de stabil állapotban volt, ezért a Los Angeles-i kórházba szállítottuk" - tette hozzá Daryl Osby. A rendőrség a szerencsétlenség körülményeit vizsgálja, és egyelőre nem talált arra vonatkozóan bizonyítékot, hogy Tiger Woods bármilyen tudatmódosító szer vagy alkohol befolyásoltsága alatt állt volna.

A világ legismertebb golfozója december 23-án esett át ötödik hátműtétjén, ezért az utóbbi hetekben nem szerepelt tornákon, múlt héten viszont Los Angelesbe utazott, ahol ő volt a házigazdája a The Genesis Opennek. Ezt követően hétfőn forgatáson vett részt, a Golf Digest/GOLFTV-nek készülő műsor második napi felvételeire viszont nem érkezett meg.

 

MTI/A címlapfotó illusztráció: twitter.com/@TigerWoods

2021. február 24. 08:55
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Ön mire költené a pénzét, ha megütné a hatos lottó főnyereményét? Van, aki luxusautóról, van, aki úszómedencés házró...
family
Demeter Richárd és Kerényi Virág divattervezők ismét meghódították a Budapest Central European Fashion Week nézőinek...
family
Egy fiatal, boldog pár, akik izgatottan várták első kisfiuk érkezését. Aznap, amikor eljött a 36. heti ultrahang ide...
family
Énekelt, táncolt, szerepelt reality-ben, veszekedett, békült, állt már bíróság előtt is – de egy biztos: sosem lehet...
family
OTT A FARKA! - Ezek akkorák, mint a nyulak. Patkányok leptek el egy 8.kerületi bérházat, de máshol is kritikus a hel...
family