Két terrortámadást is magukra vállaltak

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet jelentkezett két közelmúltbeli támadás elkövetőjeként.

Több embert is megöltek az autóbusz elleni terrortámadásban

A terroristák internetes kommunikációját nyomon követő, SITE amerikai hírszerzési csoport jelentette helyi idő szerint csütörtökön, hogy az IÁ Aamak nevű "hírügynökségén" keresztül jelentkezett annak a támadásnak az elkövetőjeként, amelyet a kelet-szíriai Deir-Ez-Zórban követtek el, és amelyben egy autóbusz több tucatnyi utasa életét vesztette.

A SANA szíriai állami hírügynökség szerdán adta hírül, hogy ismeretlenek megtámadtak egy autóbuszt az Irakkal szomszédos tartományban, és körülbelül 25 embert megöltek.

Szabadságról visszatérőket végeztek ki

A szíriai konfliktust nyomon követő Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSHD) nevű szervezet úgy tudja, hogy a fegyveresek három busznak állítottak csapdát, és szabadságáról visszatérő legkevesebb 37 katonával végeztek.

A csecsenföldi támadás

Az IÁ-val kapcsolatban álló, al-Naba című lap jelentette pénteken hajnalban, hogy a dzsihadisták vállalják a hétfői grozniji támadás elkövetését is, bár erre nem szolgáltattak semmilyen bizonyítékot.

Ramzan Kadirov csecsen vezető beszámolója szerint két férfi késsel megtámadott orosz rendőröket a csecsen fővárosban, egy rendőrt megöltek, egy másikat pedig megsebesítettek, és megpróbálták elvenni lőfegyverüket. A többi rendőr lelőtte az egyik támadót, a másikat pedig megsebesítette. A két támadó egy testvérpár volt a szomszédos Ingusföldről, és egy pékségben dolgoztak Csecsenföldön - tette hozzá Kadirov.

A főleg muszlimok lakta kaukázusi orosz köztársaságokban gyakran megtámadják az orosz rendfenntartó erőket azóta, hogy az orosz hadsereg a Szovjetunió 1991-es felbomlása után két háborút is vívott az ottani szakadárokkal.

MTI/A címlapfotó illusztráció

2021. január 01. 07:14
Két hongkongi repülőtéri biztonsági alkalmazott meghalt hétfőn kora reggel, miután egy Dubajból érkező teherszállító...
Azért kell az aláírásgyűjtés és azért kell a Nemzeti Konzultáció, hogy a magyar emberek Orbán Viktort a brüsszeli cs...
Megerőszakolták Michael Schumacher egyik ápolóját a legendás Forma-1-es pilóta otthonában. Az ügy most került bírósá...
10 állat vesztette életét, mire kifejlesztette a megfelelő adagot.
Kirobbanó formában! Zoltán Erika évtizedek óta a magyar popzene egyik legismertebb arca - és ez mit sem változott. T...
family
POKOLI TŰZ - Levegőbe repült egy egész épület Százhalombattán. A robbanást még Budapesten is lehetett érezni. A MOL ...
family
Sírás, összeomlás, kiborulás – ilyen középdöntője még nem volt a Megasztárnak. A zsűri is nehezen bírta a nyomást, E...
family
PUSZTÍTÓ - Kigyulladt és több tízméteres lángokkal égett a százhalombattai olajfinomító hétfő este, a környéken több...
Már csak méterek hiányoztak, de a csúcstámadás mégsem jött össze. Hazatértek a magyar hegymászók, ott voltunk a rept...
family