Két óra alatt kétszer gázoltak el egy gyalogost

Másodjára az árokba repült, nem élte túl.

A szlovák rendőrség vizsgálja annak a férfinak a halálát, akit két autó is elütött a napokban mindössze pár óra leforgása alatt – írta kedden a Paraméter.

Információk szerint az áldozat sötét ruhát viselt, fejére pedig kapucnit húzott, így közlekedett gyalogosan a kocsiút mentén a sötétben.

Amikor először elgázolták, mentők rohantak hozzá, akik ellátták a sérüléseit, a férfi azonban nem volt hajlandó bemenni a kórházba, ezért otthagyták.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Néhány órával később egy másik kocsi is elütötte, melynek következtében az árokba repült és a helyszínen meghalt.

Mint kiderült, a balesetek előtt néhány járőr beszélt a gyalogossal, akit fényvisszaverő eszközökkel láttak el, a férfi azonban nem viselte ezeket.

Meg nem erősített információk szerint egy külföldi, hajléktalanról van szó, a hatóságok jelenleg vizsgálják az eset körülményeit.

2024. december 10. 17:39
A választáson arról kell majd dönteniük a magyaroknak, hogy egy szuverenista, a magyar érdekeket képviselő Orbán-kor...
Az IMF hazazavarása miatti nézetkülönbségek miatt távozott korábban a kormányzatból.
Megöltek egy férfit a VII. kerületben hétfő hajnalban, a rendőrök a helyszínen elfogtak egy 34 éves férfit - közölte...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 7., vasárnap
MEGHALTAK - Áttért a szembesávba, tömegbalesetet okozott és meghalt egy sofőr Kisszállásnál, négy autó és egy hűtőka...
Legóból épített kerekesszéket egy lebénult kismacskának egy borsodi állatmentő. A kölyökre öt hetes korában találtak...
Nem sokkal Orbán Viktor beszéde előtt Magyar Péter és a Tisza szimpatizánsai hatalmas káoszt okoztak Kötcsén. A párt...